Előadóként talán az egyik legnagyobb félelmed, hogy az amúgy jól indult napfényes hétfő reggelen megtartott előadásodon derült égből a hallgatóságod egyszer csak egy tetszhalott zombivá válik. Semmi nem megy át az üzenetből. De talán ennél is nagyobb félelmed, hogy úgy érzed majd, a közönség legszívesebben egy felnivel verne agyon. „Ezek biztos, hogy látták a Szakasz c. filmet.” – summázod. Hogyan kezelheted az ellenséges közönséged reakcióit sikeresen?

 

Éppen elég az, ha az előadó unalmas témákról, monoton hangon tart előadást. Méghozzá mozgás nélkül, egyhelyben állva. Megspékelve klasszikusan telezsúfolt diákkal és megfűszerezve egy csipet zavaros információval.

 

Hatás garantált. Azonnal.
A hallgatóság máris valahol a bevásárlólista és a heti ütemterv megtervezése között jár. Demotiváltságukat tengersok nonverbális jel is bizonyítja.

 

Hiába vagytok ötvenen a helyiségben, te akkor is egy üres teremben adsz elő.
Ennél talán csak akkor ver le jobban a víz, amikor úgy érzed, hogy egy C.I.A.-s kihallgatáson veszel részt és az arcodba záporozó ellenszenvnél az alvásmegvonás is jobb kínzóeszköz lenne.

Szúrós tekintetek, tapintható bizalmatlanság, kötözködő kérdések.

 

Az izzasztó kérdések villámtempóban lesznek rettegett pontja a prezentációdnak

A kérdés-dominátorok igazi hiénaként viselkednek. Ha úgy érzik gyenge vagy, marnak, mint a kígyó. Ha kemény legényt játszol, esélyed nincs a válaszokkal javítani a helyzeteden, mert elfutnak: hátrahagyott kalap, porfelhő, ismétlődő háttér.

 

  • Érzed a szapora szívverésed és az egyre izzadó tenyeredet, mert válaszra újabb kérdéssel válaszolnak.

  • A kontrollt egyre kevésbé tudod megtartani és mintha egy szőnyeget húznák ki alólad, mert személyes beszélgetést kezdenek kialakítani veled. Houston, van egy kis gondunk: elvesztettük az irányítást.

  • A hosszú személyes történeteikkel pedig saját magukat helyezik előtérbe, mert téged komolyan se vesznek.

 

Kikezdik a saját tekintélyedet is, és kellemetlen szituációkba kerülsz.
Éltél már át ilyet? Mit tehetsz ellene?

 

Kérdés-cunami, mely levesz a lábadról – így kezeld

A kötözködő kérdések első számú oka a bizalmatlanság.
A bizalmat pedig legjobban a véleményformáló kérdésekkel lehet elérni. Tehát kérdezz tőlük nyitottan, mert a megnyílt közönség a bizalom biztos jele.

A testreszabott előadásoddal – kerüld a sztenderd megoldásokat – szintén építheted a feléd áradó bizalmat.

 

Hogyan is lehet sikeresen kezelni a kérdezőket az előadásod alatt? Mutatom a leggyakoribb kérdezőtípusokat e cikkben és az ellenszert is.

 

A közönséggel való érzelmi kapcsolat kialakításához vezető utak nem egyformák.

Azonban erre a megoldandó feladatra adott válaszok sokszor olyan „értelmetlen és ötlettelen megoldások” tudnak lenni az előadók részéről, hogy annál még a Hold felszíne is színesebb.

De ahelyett, hogy álcázott szerencsejátékra pazarolnád az előadói perceidet és energiádat, hatékonyabb és gyakrabban használt érzelmi kapcsolatgenerátorokkal pathost teremthetsz az előadás során.

Akkor mondom még egyszer:

Pathost teremthetsz. Az előadásod során.

 

De miért fontos a pathos megléte az előadásod során a közönség alaphangulatának megteremtéséhez?

Ha azt mondom, hogy témák és fókusz, szavak, analógiák és metaforák, sztorik, humor, látvány, tálalás és technikák; akkor olyan összetevőkről beszélek, amik nem csupán „egyet bökünk” féle megközelítésben létezhetnek az előadásodnál.

 

Mert ez olyan, mint egy építkezésnél választani, hogy tégla vagy cement…

 

Előadóként ugyanis a célod mindig a közös érzelmek, együttérzés élményének megteremtése kell, hogy legyen a saját közönségeddel. A Pathos éppen ezért azt a képességet fejezi ki, amelynek segítségével érzelmeket ébresztesz a közönségben és ezeket össze is kapcsolod a mondanivalóddal.

 

William James amerikai pszichológus szerint: Az érzelmeket nem mindig vizsgáljuk/magyarázzuk meg azonnal, de mindig azonnali cselekvéshez vezetnek vagy cselekvésre késztetnek minket.

 

Az érzelmek erőteljes motivációi a közönségednek.

Éppen ezért egy érzelmileg megfelelően befolyásolt közönség hajlamosabb elfogadni az érveléseid is. És a tekintélyed sem csorbul.

Amennyiben képes vagy növelni az érzelmi vonzerődet, akkor jelentősen növelni tudod előadói hatékonyságodat is. Az érzelmek felkeltése tudatosságot igényel (nem véletlenszerűen irányítod azt) és a fő mondanivalód szolgálatába kell, hogy állítsd.

Ha a közönséged ellenséges, dühös, szkeptikus, akkor irányítsd ezt az érzelmet az ellenfeledre. Ha a közönséged dühös az ellenfeledre, fogékonyabbak lesznek az ötleteidre is.

 

 

Mert a Pathos fogékonyabbá és meggyőzhetőbbé teszi a közönséget

Ugyanis azzal, hogy érzelmi kapcsolatot alakítasz ki a közönségeddel, a hallgatóság könnyebben megérti az álláspontodat (közös érzelmi élmény teremtődik); az állításaidat nagyobb eséllyel fogadják el, sőt a felhívásodnak megfelelően fognak cselekedni.

Ha jól használod a Pathos-t a közönséged ugyan azt fogja érezni, amit te. Játszi könnyedséggel kiölheted a passzívitást bennük.

Azonban csínján vele, mert, ha nem jól használod, akkor növeled az esélyét, hogy hibát találjanak a logikai érvelésedben és nem érzik majd át a mondanivalód fontosságát.

 

Amire a pathos mellett szükséged lesz ellenséges területen?

Jobb félni, mint megijedni. És a betegséget is egyszerűbb megelőzni, mint kezelni. Ezért a potenciálisan ellenséges közeg megelőzésére klassz fegyver a hitelesség kialakítása (ethos).

Méghozzá jóval előtte.

Az, hogy milyen a hitelességed a hallgatók szemében, megalapozza azt, hogy mennyi minden megy majd át az üzenetedből.

 

Hitelesség nélkül semmi nem megy át.

 

Megléte olyan fontos, mint halnak az oxigéndús víz, mert meghatározza, hogy hallgatóságod követ, hallgat, figyel-e téged, nyitott-e az általad elmondottakra.

 

  • Milyen a szavahihetőséged?

Elhiszik, hogy Te vagy az az ember, akinek a szavaiban hihetnek?

  • Mennyire vagy hasonló hozzájuk?

Tud-e a hallgatóságod azonosulni Veled?

  • Csorbul a tekintélyed?
    Van valamilyen formális vagy informális tekintélyed?

  • Ismertség vagy szaktudás megléte adott?
    Mit gondol a hallgatóság a tudásodról a témában?

 

Az ethosodat tudatosan maximálhatod is, hogyan tedd azt?

Segítségképpen íme 15 olyan módszer, amellyel növelhető az ethosod.

Még az előadásod során is javíthatsz a helyzeten, elemezheted a hallgatóságodat, hogy közös jellemzőket keress velük és felhívd rájuk a figyelmüket. Így esélyed van rá, hogy könnyebben elfogadtasd a modorodat, a szóhasználatodat, öltözködésedet, a sztorijaidat a közönséggel.

A bizalmat növelheted azzal is, hogy a korai megjelenéssel a hallgatóság iránti elkötelezettséget fejezed ki, és az élményeid megosztása is a „közülük való” érzést növeli bennük.

A hallgatóságod részéről saját magad megítélése a hasonlóságod, illetve a szavahihetőséged területén csúszhat el. De tudatos lépésekkel az előítéletek láncait is könnyedén levetkőzheted. A tekintélyeddel vagy a hírneveddel ellentétben a szavahihetőségeden és a hasonlóságodon könnyedén változtathatsz a helyszínen is.

 

Gyere el egy ToastMasters Klubba, és gyakorolj velünk élesben.
Megismerkednél a témával részletesebben? Kattints a fenti linkekre, ahol bővebben írtam a témában.