Jelentés?Sztori?

Minden írásmű – beleértve a prezentációkat is – két extrém végpont között helyezkedik el: a JELENTÉS és a SZTORI.

A jelentés informál, míg a sztori szórakoztat. A struktúrabeli különbség a két forma között, hogy a jelentés tényeket szervez témákba, míg a sztori jeleneteket szervez drámaian. A prezentáció a kettő között helyezkedik el, hiszen tartalmaz információkat és sztorikat is egyben.

Az utóbbi időkben szokássá vált a prezentációkat jelentésként megírni, sztorik helyett. Ez óriási hiba. A jelentést szétküldeni szokás, míg a prezentációt előadni. A jelentés információkat szállít, amit a sztori élményeket termel. A kettő keveréke teremti meg a tökéletes világot az előadásokhoz, szépen rétegesen egymás után, mint egy finom süteményben (nekem egyből a zserbó ugrott be:-)). A tények és történetek közötti navigálás teremti meg az előadás érdekességét és megfelelő lüktetését. A jelentési anyagok és a sztorik mixe teszi emészthetővé az információkat.

Hol válik el ez a három műfaj? (Jelentés, Prezentáció, Sztori)

Egyetlen jellemzővel megfogalmazva:

  • Jelentés: ALAPOSSÁG
  • Prezentáció: MAGYARÁZAT
  • Sztrori: DRÁMAISÁG

Struktúra:

  • Jelentés: témánkénti, hierarchikus
  • Prezentáció: kettős, tények és sztorik
  • Sztori: drámai (indítás, bonyodalom, csúcspont, végkifejlet)

Tevékenység:

  • Jelentés: felmérés, gyűjtés, rögzítés, értékelés, update
  • Prezentáció: Egyszerűsítés, tisztázás, magyarázás, megvilágítás
  • Sztori: Élmény adás, érzékeltetés, kifejezés

Eredménye:

  • Jelentés: tények, bizonyítékok, részletek
  • Prezentáció: Motiváció, cselekedet, alkalmazás
  • Sztori: Emlékek, kapcsolódások, asszociációk

Előadásmód:

  • Jelentés: egyenes, pontos, direkt kommunikáció
  • Prezentáció: hihető, hiteles, befogadható kommunikáció
  • Sztori: teátrális, erőteljes kommunikáció

Összefoglalva: A tények és a történetek együtt teremtik meg a tökéletes prezentációkat. Ezt az üzleti életben sem szabad elfelednünk.

Dr. Z

(A cikket Nancy Duarte: Resonate című könyve inspirálta. )

P.s: A történetmesélésről ajánlom ezt a cikket: http://www.sulinet.hu/media/baron-1.htm

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük