Érdekes felkéréssel keresett meg tavaly decemberben Csermely Ákos, aki a legnagyobb létszámú konferenciák hazai szervezője. Beszéljek a szinpadon arról, hogy a Prezi vagy a Powerpoint a jobb eszköz. Kicsit bajban voltam, mert mindkettőt szeretem, de izgalmas volt a téma, ezért továbbgondoltam. Ha már vita, akkor tereljük jogi útra. Megkértem Máthé Gábor barátomat – aki az egyik legprofibb hazai Powerpoint oktató – képviselje Ő a programot én pedig a Prezit. Persze ha védeni kell a programot, akkor kell vád is, így nekiálltunk egy rövid – 3 perces – vádoratot is írni.

A sorozat első részében megnézhetitek a vádiratot, vagy akinek kedve van el is olvashatja. A továbbiakban pedig jön a védekezés majd a Prezi köre is.

Vádpontok a PowerPoint ellen

Az embernek néha az az érzése, hogy a PowerPoint már Kolumbusz hajóján is ott utazott, pedig a szoftver első változata csak 1984-ben indult hódító útjára. Mindössze 30 éve, 1987-ben vásárolta meg a Microsoft.

A program az 1990-es években vált igazán népszerűvé. 2000 körül már az egész világon elterjedt: használták vállalatok és iskolák, üzletemberek és magánszemélyek.

De alig tett szert piaci hegemóniára, máris kezdődtek a bajok. Egyes konferenciákon azzal viccelődtek, hogy a PowerPoint gyilkosabb fegyver, mint az atombomba.

Vádolom a PowerPointot azzal, hogy fennállásának több évtizede alatt nem volt képes megújulni, és az elharapózott rossz gyakorlat ellen nem tett semmit, sőt, még manapság is unalomba fúló prezentációk összeállítását sugallja.

Tanúként szólítom Seth Godin amerikai írót és marketing gurut, aki így írt 2001-ben Really Bad PowerPoint című művében:

“A PowerPoint lehetne a legkiválóbb alkalmazás a számítógépen, de korántsem az. Valójában elviselhetetlen csődtömeg, és szinte minden PowerPoint-prezentáció  harmatgyenge, élvezhetetlen katyvasz.”

A vád következő tanúja Edward Tufte, az adatvizualizáció nagymestere. A PowerPoint maga a gonosz című cikkében így vélekedett 2003-ban:
“A legkevesebb, hogy egy prezentációkészítő szoftver ne ártson. A PowerPoint azonban rutinszerűen fejre áll, okoskodik, átszerkeszti a tartalmat. A PowerPointtal készített prezentáció sokszor olyan, mint az iskolai színielőadás: hangos, vontatott és primitív.”

Vádolom a PowerPointot azzal, hogy csak diákban képes gondolkozni, ami egy rugalmatlan, lineáris szerkezetet eredményez.

Az előadó kényszerpályára kerül. Mindent el akar mondani, ez pedig sokszor az időkeret jelentős túllépéséhez vezet. Az ilyen előadások hatékonysága rendkívül alacsony.

Végül, de nem utolsó sorban vádolom a PowerPointot azzal, hogy a diákon túlságosan sok a szöveg, ami mondatokba van szedve vagy felsorolásként van megjelenítve. Ugyanakkor kevés vagy teljes mértékben hiányozik a vizuális elem.

Bár a PowerPoint napjainkban is széleskörűen elterjedt, a kialakult gyakorlat kínzó prezentációkat eredményez. Vajon mit vétett a hallgatóság, hogy ezt érdemli? Jó lenne, ha az előadók eldöntenék végre: gyötörnek vagy informálnak?

Folytatás — A Powerpoint megvédése

1 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.