Utálom a prezentációkat

Ezzel a címmel jelent meg James Chaplin könyve magyarul. Az érdekes felütéssel rendelkező mű tartalmában sem kell csalódnunk. Pár gondolat a könyvből…..

.

A szakkönyv egyik nyitó-üzenete, hogy azért tartunk gyenge prezentációkat, mert az iskolában (egészen az egyetemig) úgy nőttünk fel, hogy fogalmazásokat kellett írnunk, vagy hasonlóan kellett vizsgáznunk. Mielőtt bagatellizálnánk ennek jelentőségét gondoljuk végig, hány évet jártunk iskolába (én kiszámoltam: közel van a 20 évhez :-(). Aki fogalmazást ír vagy vizsgázik, az sok információt akar átadni, részletes akar lenni, klasszikus menetrendben gondolkozik. Na itt az igazi bökkenő!

.

Ime egy rövid összefoglalás a hatásokról:

Az iskolai fogalmazás jelentése Ennek hatása a prezentácóinkra
„Ismerem a témát. Kérem adjon egy jegyet, amivel átmegyek” Azaz, az iskolai fogalmazás követelményei szerint írt prezentáció tele lesz lényegtelen elemekkel.
„Eleget dolgoztam ahhoz, hogy olyan jegyet kapjak, amivel átmegyek” Azaz, az iskolai fogalmazás követelményei szerint írt prezentáció több adatot tartalmaz a szükségesnél, ami miatt terjengős lesz
„Olyan sokat dolgoztam, jó jegyet szeretnék kapni.” Azaz, az iskolai fogalmazás követelményei szerint írt prezentáció túl részletes lesz.
James Chaplin: Utálom a prezentációkat, 23. oldal

.

A felvetett problémára Chaplin az általa kidolgozott módszert használja, melynek a magyar fordítása: CTKF módszer.

A módszer  lényege, hogy a 4. lépésben hajtsuk végre a prezentáció elkészítését.

  1. CÉL: Pontosan jelöljük ki és fogalmazzuk meg a prezentáció céljait.
  2. TERVEZÉS: Gyűjtsük össze és rendezzük sorba mindazt, amit a cél elérése érdekében el akarunk mondani.
  3. KIDOLGOZÁS: Döntsük el, hogyan fogjuk előadni.
  4. FINOMÍTÁS: Tárgyilagosan vizsgáljuk meg, hogy amit kidolgozunk, az elérhető-e.

A könyvben ezeket az elemeket bontja ki részletesen ötletekkel, tippekkel.

Amit ígér előnyként:

  • kevesebb stressz
  • időmegtakarítás
  • érdekesebb előadások
  • egyedi előadások
  • fejlődő kreativitás és memória

Hogy pontosan hogyan? Ezért érdemes elolvasni a könyvet!

dr. Z

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük