VAKOG – az érzékszervi csatornák nyelve, hogy életet lehelj az előadásodba

A VAKOG (mozaikszó) leírja az érzékszervi csatornák által megélt saját valóságunkat. Ha ügyesen használod az előadásod során, akkor nem makogni, hanem végre VAKOG-ni fogsz. Miért fontos ez előadás alatt is, hogy a mondandód az 5 érzékszerv köré csoportosítsa a hallgatóságot érő benyomásokat? 

 

8 mp titka, miért fontos varázsszám ez az előadás kezdetén?

 

Egy átlag felnőtt ember maximum 8 másodpercig (de ezen értékek is csökkentek a mostanában lezajlott kutatások szerint) képes koncentrálni bármire is. Ezután nagyon könnyen elkalandozik a figyelme.

Ez a 8 mp az, ami rendelkezésedre áll, hogy megtartsd a figyelmét.

Ha láttál már előadáson ülő közönséget, aki „látszólag” csak fizikálisan volt jelen, de fejben valahol máshol járt (aznapi bevásárlókörútján kezében a listával; egy meetingen egy fontos „jaj ezt kihagytam a jelentésből” szituációban), akkor nagyjából tudod miről beszélek.

Nem könnyű feladat, mert egyszerűbb tényekben kifejezni önmagad. Az pedig ritkán jelent ’állam elhagyom a szék alatt ’pillanatokat.

Tudtad?

Az agy “ismert” nyelvi régiói, a Borca-terület (agy motoros beszédközpontja) illetve a Wernicke-terület (hallott beszéd értelmezése a feladata) aktivizálódik a metaforikus szavak hallatán. (Erről bővebben a New York Times cikkében itt.) Agykutatások szerint vannak olyan szavak, amik egy másik szóhoz viszonyítva ugyanazon jelentésük ellenére nem csak ugyanazon részeket stimulálják az agyban.

Ezek a különleges kifejezések hallatán az értelmezéséért felelős agyi részeknél az érzékszervekkel szerzett adatokért felelős része is beindul.

  • Egy pofon volt az élettől, amikor fejbekólintott a valóság, hogy….
  • Szemet huny felette,… rálátása van…hiszen, ha látom.
  • Süket fülekre talál…jól hangzik.
  • Megissza a levét…fejjel megy a falnak…mint akit kifacsartak.
  • Valami bűzlik a szituációban…
  • Édes élet…savanyú képet vá.g

Az Emory Egyetem kutatói a Brain & Language-ban beszámoltak arról, hogy amikor a laboratóriumi alanyok szöveges metaforát olvastak, a szenzoros kéreg – felelős a textúra érintésérzékelésért – aktívvá vált.

 

A metafora képszerű, ezért kifejezetten a vizuális emberek számára segít értelmezni az infókat.

Segít egy komplex koncepció átlátásában (a legszárazabb prezentációs információidat is ropogósan tálalhatod). A titka abban van, hogy az infóhoz viszonyítva egy másik, jóval hétköznapibb és ismertebb dologgal hozza párhuzamba.

Jóval emlékezetesebb a hallgatóság számára, akik képszerűen memorizáljak majd felidézik azt. Ha pedig szívesen idézhető, mesélhető és emlékezetes egy előadás részlete, egy előadó megfogta az Isten lábát. Hiszen szívesen mesélnek és beszélnek róla mások is.

Ha kutyaszorítóban érzed magad, használd bátran a metaforát a bonyolultabb információk és komplexebb tudásanyag kifejezésére is.

Az olyan kifejezések hallatán mint “Az énekesnek bársonyos hangja volt” agyunk aktívabbá válik, de az olyan kifejezésekre mint “Az énekesnek volt egy kellemes hangja” azonban nem.

Azok a szavak, amik a textúrára utalnak (tapintással érzékelt élmény, infó), az agynak az érintés értelmezéséért felelős területeit is aktiválják. (Korábbi cikkemben írtam róla, olvass itt a metaforák érzelmekre tett hatásáról>>>)

 

A metafora ikertesója a VAKOG módszer – hogyan hass az érzékszervekre, hogy életet lehelj az előadásodba?

 

Ha rá akarod venni a sales-előadásodon résztvevőket, hogy elmenjenek egy kéthetes kalandtúrára, akkor nem azt célszerű elmondanod nekik, hogy mit szükséges magukkal hozniuk, milyen programokból fog állni a túra, és ez most milyen kedvező áron kapják meg.

Arról beszélj nekik, hogy milyen kalandokat élhetnek át. Méghozzá mindegyik érzékszervük által megfogható módon. Azért, hogy szinte teletranszportálás révén ott érezzék magukat a helyszínen.

Mert élményt csakis az érzelmekkel telített beszédek adnak a hallgatóságnak. Az emberek a tényeket nem tudják átélni, de az érzéseket igen.

A VAKOG technikával feldobhatod a legszárazabb előadást is

A VAKOG egy mozaikszó:

  • Vizuális (látás)
  • Akusztikus (hallás)
  • Kinesztetikus (mozgásérzékelés, tapintás)
  • Olfaktorikus (szaglás)
  • Gusztatorikus (ízlés)

Az öt érzékszervünk által szerzett tapasztalatainkra utal. Azaz öt csatornán keresztül szerzett ingerekről van szó, melyet a külvilágból szerzünk be.
Szinte mindenkinél más érzékszervek dominánsak a kommunikációban (ezért léteznek vizuális emberek is), emlékek felidézésében.

Van, aki egy illatból képes felidézni a múlt eseményeit.
Nézd meg a Lecsó c. mesefilmet, melyben Remy patkány az igazi gourmand az étteremkritikusnak tálalt lecsójával nyűgözte le őt.

Mert abban a pillanatban, ahogy megcsapta a lecsó illata, felelevenedtek a gyerekkori emlékei, ahogy édesanyja finom lecsóval várta őt a konyhában. Egy ismerős illat képes volt emlékek sorozatát felszabadítani benne.
A vizuális emberek viszont a látással szerzett információkat részesítik előnyben, valamint képesek megérteni a legkönnyebben, a nekik szegezett információt. A vizuális a típus az emberek többségének típusa. Míg az akusztikusak könnyebben tanulnak nyelveket, mondanak verseket és hangosan gondolkodnak.

A vakoggal a túraútvonal káprázatos környezete lehet:

  • harsány színű
  • csendes és békés
  • a szél lágyan és melegen simogatva érinti a bőrt
  • erdőillat
  • a friss levegőt szinte harapni lehet

A témádat, szituációdat a legegyszerűbben úgy tudod körbeírni, ha egy tárgyként képzeled el. Majd körbeírod, hogy milyen a külleme, illata, tapintása; mit érzékelsz, mit élsz meg az érzékszervekkel.

A módszer hasonlít a „metaforák, hasonlatok” logikájára.

 

A VAKOG módszer segítségével a külső valóságról hozzuk létre a belső megjelenést

Ez a reprezentációs folyamat.

Mindenki egyedi összetételű VAKOG transzokban raktározza élményeit. Mégis van egy domináns fő befogadó csatornája az érzékelésre: a felidézés során pedig megjelennek a képek, hangok érzések; a gondolatok, meggyőződések és a testérzetek.

Ha egy sikeres előadásra gondolsz, akkor szinte látod magad előtt, ahogy megkönnyebbülsz és visszanyeri színét az arcod, ami épp mosolyog. Ahogy leülsz a közönség közé szinte hosszan cseng a füledben a közönség hosszú tapsa. Kellemes hangja szinte dallamot játszik.

Ugye mennyivel vonzóbb ilyen megközelítésben egy előadás sikere? Használd a kommunikációs módszereket, hogy átélhesd ezt.

 

Október végétől testközelből is megtapasztalhatod mindezt a „Fesztelen Előadó” elnevezésű nyitott képzésünkön, mely másfél évtized tréningtapasztalatát és négy fantasztikus szakértő tudásának legjobbját adja majd. (részletek nemsokára) 

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük