Valami van a levegőben…

Sziasztok!

Nem szoktam személyes hangvételű levelet írni a blogra, de most úgy érzem ez egy olyan pillanat.

Évek óta azon dolgozom, hogy a lehető legtöbb emberrel ismertessem meg a szavak igazi erejét.

Évek óta érzem, hogy egyedül nagyon kevés vagyok és néha értelmetlen a munkám minden lelkesedésem ellenére. (gyakori helyzet amikor valaki visszaér a tréningteremből a céghez és azonnal elnyeli a „változás-nélküliség” cudar és véget nem érő alapidőjárás).

changeHónapok óta érzem, hogy valami megmozdult. A Toastmasters mozgalom, mely sokáig csak az angolul beszélők kiváltsága volt elkezdett magyarul is terjeszkedni. A klubbok célja az élőbeszéd gyakorlása vidám, könnyed keretek között mindenféle előképzettség nélkül. Az első magyar nyelvű klub alapításában jómagam is részt vehettem tavaly áprilisban (és egy évig elnökként is dolgozhattam). A Pestbeszéd Toastmaster Klub azóta virágzik, fejlődik, példát mutatva másoknak is. 2014-ben ezek a példák elérték az „ingerküszöböt”.

Idén zászlót bont Győr, Veszprém, Debrecen és már Szeged is a kapuban toporog. Ezek a klubok az emberek belső motivációjáról szólnak, nem függnek anyagiaktól, bárki csatlakozhat, bárkit elfogadnak, bárki állhat a világot jelentő „deszkákon”. Jó érzés ezt látni, mert tudom, hogy előbbre visz mindenkit az egyéni sikerei felé.

De nem csak itt van változás. A TEDx mozgalom is elérte a láthatósági küszöböt.

A hazai konferenciák (TEDxWomen, TEDxNagyerdő, TEDxYouth, TEDxDanubia) képesek embereket százas nagyságrendben bevonzani, képesek hasonló mennyiségű önkéntesekkel magas színvonalú és varázslatos, élvezetes napokat adni a hétköznapokban megfáradt, energiát vesztett embereknek. Egy napra csodát élhetnek meg és a hitet, hogy ez a hétköznapokba is átvihető.

Számomra mindkét változás mögött a legnagyobb élmény, látni az önkéntesek örömét, energiáit és mosolyát, melyekkel ezek a rendezvények varázslatossá válnak. Az ő munkájuk eredményeképpen vagy ajándékaként egyre többen fedezik fel, hogy a bennük lévő értékek megmutatásának legfontosabb eszköze az erős és hatásos beszéd, ami nem egyenlő a kommunikációval. Egyre többen értik meg, hogy ha hatni akarunk, akkor meg kell tanulni hogyan tegyük a kimondott szavakon keresztül. Gyakorolni kell, a klubbokban, idegen közegben és aztán még többet gyakorolni mindenhol.

Ha megtesszük még egy váratlan ajándékot kapunk, a növekvő önbizalmunkat, ami minden siker alapvető és kiapadhatatlan forrása.

Szóval menjetek, csatlakozzatok egy retorika klubhoz, vagy csináljatok sajátot, ha nincs a környéketeken. Ha pedig TEDx eseményről hallotok, akkor ott a helyetek!

Legyetek jók és beszéljetek jól (és jót)!

DrPrezi

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

0 válasz

  1. Üdv!

    Jól olvastam, hogy Szegeden is lesz hamarosan (esetleg már létezik is?) Toastmasters klub? Neten nem találom sehol! Tudtok ezzel kapcsolatban bármi információt szolgáltatni? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük