vendégblog: Lámpaláz II.

A lámpaláz leküzdéséhez nem elég csupán az előadás előtt odatennünk magunkat.

Az alábbi három javaslat közül az első egy hosszú távú, állandó önfejlesztést igényel akármilyen konkrét bemutatótól függetlenül; a második egy általános tanács; a harmadik pedig rövidtávon, konkrét szituációkban hasznos.

1. Hosszú távon – Hagyd el a komfort zónát!

A komfort zóna egy szociológiai fogalom. Életünk nagy részét ezen a területen töltjük: otthon alszunk a saját ágyunkban, felszállunk a megszokott buszra, megreggelizünk a kedvenc helyünkön, találkozunk a barátainkkal, bejárunk a munkahelyünkre, nézzük a TV-t vagy a számítógép előtt ülve rákeresünk ismerőseinkre a Facebook-on. Ezek a megszokások kényelmessé és biztonságossá teszik az életünket, ami jó. Erre szükségünk van. De egyúttal rossz is. Minél több időt töltünk a komfort zónánkban, annál nehezebben kezeljük a szokatlan szituációkat, annál idegesebben és zárkózottabban reagálunk az újra, annál jobban beszűkül a személyiségünk. Mivel a cikk első részében leírtak szerint a prezentálás is egy nagyon különleges és szokatlan szituáció, azok az emberek akik szociális szempontból kényelmesen – lustán, a komfort zónán belül – élik az életüket, sokkal jobban fognak izgulni, remegni, verejtékezni ebben a helyzetben, mint azok akik a hétköznapjaikban is bevállalják a szokatlan dolgokat.

Ezért hagyd el Te is minél többször a komfort zónádat! Folyamatosan feszegesd és tágítsd annak határait! Ezáltal magabiztosabb, jobb előadó leszel.

Egy nagyon egyszerű személyes példa:

Középiskolában rettegtem a szóbeli feleléstől, mert nem tudtam az egész osztály előtt fesztelenül megszólalni. Volt, hogy inkább azt mondtam, hogy nem készültem és egyest kaptam, csak hogy ne kelljen kiállni a többiek elé. Aztán gondoltam egyet és egy számomra új, szokatlan és egy kicsit félelmetes dolgot próbáltam ki, el kezdtem járni egy színjátszó körbe (kiléptem a komfort zónámból). Itt aztán szépen lassan megtanultam szerepelni mások előtt, amiben egy nagyon támogató közeg állt mögöttem. Ez segített a korábbi problémám leküzdésében is és elindított egy úton – ma már jókedvvel, szívesen állok ki akár 100-150 ember elé is beszélni.

Persze nem ez az egyetlen módja a szociális kereteink tágításának. Akármilyen számunkra szokatlan dolog segíthet: ha minden héten egy új étterembe látogatunk, ha új hobbikat próbálunk ki, ha olyan összejövetelekre is elmegyünk, amelyekre eddig nem volt kedvünk. A lényeg, hogy tágítsuk a látókörünket. Ne feledjük, ez nem csak önfejlesztés, hanem szórakozás is.

Megfigyeléseim szerint a legközvetlenebb és leggyorsabb fejlődés egy igen egyszerű dologgal érhető el: elegyedjünk beszélgetésbe idegen emberekkel. Ez a világon az egyik legnehezebb dolog, pedig kimutatások szerint a megszólított beszélgetőpartnerek 95%-a pozitívan reagál egy ilyen szituációban. Érdemes kipróbálni; az első néhány pozitív élmény után rohamosan csökken a feszültségünk és nő a magabiztosságunk. A hatás pedig egész biztosan érezhető más élethelyzetekben is, például előadásaink közben.

2Általában – Készülj fel alaposan!

Ez egy általános tanács. Természeten ez sem csak a prezentálásra vonatkozik, hanem az élet minden területére. Talán evidenciának is tűnik, mégis – lehet, hogy éppen emiatt – az emberek nagy része nem tiszteli eléggé ezt az alapvetést.

A közönség olyan, mint egy kisgyerek – az első rezdülésünkből észreveszi, ha úgy érkezünk, hogy előzőleg nem foglalkoztunk eleget a témánkkal, előadásunkkal és ezáltal vele. És bár tévedni emberi dolog – az esetleges hibákat még elnézi nekünk – a felkészületlenség nem bocsánatos bűn, ugyanis tiszteletlenség. Tiszteletlenség, hiszen hallgatóságunk azért jött, hogy valamit kapjon azért cserébe, hogy rászánja az idejét, esetleg pénzét erre a pár órára. Ha pedig nem kapja meg, úgy érzi meglopták.

Ebből következik az ösztönös reflex, hogy ha léhán állunk az előadásunkhoz, félni fogunk a közönségünktől. Félünk a megvetésüktől, a számonkérésüktől. Ez pedig a szokásos tünetekben realizálódik: izzad a tenyerünk és gombóc van a torkunkban. Készüljünk fel tehát mindig alaposan, hogy elűzzük félelmeinket!

Ennek különböző szintjei és mélységei vannak. Az, hogy kinek mire van szüksége, teljesen személyiségfüggő. Ismerek olyan előadót, aki előre leírja az egész beszédét és addig próbálja magának felmondani, amíg memoriter szinten nem tudja azt. Persze másnap nem egy szóról-szóra bemagolt szöveget tár a publikum elé, de ha elakad, ha beüt az „áramszünet”, már van egy mankó a kezében, amivel továbbléphet. A legtöbbeknek az is elegendő, ha három(-négy-öt) alkalmas „főpróbát” tartanak. Ehhez két tipp – az első: kérjünk meg valakit, hogy hallgassa meg prezentációnkat az elejétől a végéig. Ez nagyon sokat segít abban, hogy megszokjuk, hogy emberekhez beszélünk – később csökken az ebből származó feszültség – és egy jó ok arra, hogy gyakoroljuk a nyomatékokat, a hangsúlyokat is. A másik: adjunk elő tükör előtt, hangosan, figyelve a mimikánkra, gesztusainkra. Saját látványunk kontrollja segít megismerni önmagunkat és kiépíteni az önbizalmunkat.

Tehát még egyszer: a lelkiismeretes felkészülés nyugodt, magabiztos előadásmódhoz vezet! Ezen ne spóroljunk!

3Rövid távon – Előadás előtt is vedd fel a kapcsolatot a közönséggel!

Ha prezentációt tartok, szeretek mindig legalább 15-20 perccel előbb a helyszínre érkezni. Ez az idő nemcsak arra kell, hogy kifújjam magam, beállítsam a technikát vagy hogy megszokjam a környezetet, de arra is, hogy megismerjem a publikumot, hogy váltsak velük néhány szót. Ez a fajta kis közvetlenség bizalmat kelt bennük, mert látják, hogy érdeklődöm irántuk és tényleg értük vagyok ott. És vica versa, én magam is több bizalommal fordulok a közönség felé – hiszen már nem idegenek számomra –, ezáltal fesztelenebb leszek, jobban érezem magam előadás közben.

Természetesen nem lehet mindenkit megszólítani. Általában az első sorokban ülő néhány emberre korlátozódik ez a lehetőség. Persze ez szituációfüggő. Egy fogadáson például több emberrel is találkozhatunk a bemutató előtt, míg egy nagyon formális színpadi előadásnál szinte senkit nem tudunk megszólítani.

A lényeg, hogy megpróbáljuk már az előadás előtt felvenni a kapcsolatot, szocializálódjunk és kezdjünk el egy hullámhosszra kerülni a teremben ülőkkel. Bontsuk le a képzeletbeli falat köztük és köztünk és máris érezni fogjuk, hogy csökken kezdeti nyugtalanságunk és eltölt a magabiztosság érzése.

Természetesen ez a három tanács nem a kizárólagos módja a lámpaláz leküzdésének, de én egy nagyon jól és könnyen járható útnak tartom. Összegezve őket a lényeg az, hogy: figyelj környezetedre és a környezetedben lévő emberekre előadás előtt, közben, után és a hétköznapokban is! Ez segíteni fog a magabiztosságod kiépítésében és félelmeid leküzdésében!

Kíváncsian várok új ötleteket is, véleményeket, tapasztalatokat a hozzászólásokban vagy e-mail-ben!

Mester Tamás, BME – Műszaki Pedagógia Tanszék

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

0 válasz

  1. Köszönet a hasznos gondolatokért, irgalmatlanul jó hogy ezeket a tapasztalataidat nyíltan megosztod! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük