…..Éppen félév végi leadáshoz készülök a BME Építészmérnöki Karon a Komplex nevű tárgyból. A neve elég kifejező, a feladat, hogy meg kell tervezni egy saját épületet megjelenéssel, statikával, szigetelésekkel, a kivitelezést és a gépészetet is szem előtt tartva, végül az egészet prezentálni kell egy valahány tagú zsűri előtt.
…..Az ember azt hinné, hogy egy építész ösztönösen jól tudja bemutatni az épületét – hiszen a tervezés során már maga az előadás is megszületik. Ha megvan az épület koncepciója, megvan az előadás üzenete, ha megvan a terv grafikája, megvan a bemutató vizualizációja.
…..De valóban ilyen egyszerű lenne az egész? Több szempontból sem. Az ütött szöget a fejemben, amikor a statikus konzulensem megemlítette, hogy itthon az építészeti prezentációnak nincsen kultúrája. Míg külföldön a nagy irodák az épület kitalálása után még akár 1 hónapot is szánnak arra, hogy felépítsék a hozzá tartozó előadást, hogy átgondolják, hogyan adják el a közönségüknek – adott esetben a laikus megrendelőknek – a terveiket, addig itthon az egyetemen elsajátított „utolsó este megrajzolom, majd pedig improvizálok valamit, hiszen úgyis tudom mit akarok mondani” típusú gondolkodás a divat. Ez utóbbi (és most csak a saját egyetemi tapasztalatomból indulok ki), sok szempontból problémás.
…..Egyrészt: Én hónapokig gondolkozom a terven, a hallgatóságnak 10-20 perce van, hogy megértse. Tömörnek kell lennem, nem szabad csaponganom. Ha nem építem fel az előadás logikáját, nem tisztázom, hogy mi miből következik, melyik döntést mi indokolja, akkor egy strukturálatlan gondolati masszát öntök a publikumra, amiből ő maga választhatja ki, hogy számára mi az, ami fontos. Ez gyakran nem az, ami tényleg a lényeg lenne. (Hozzá kell tennem, hogy hallgatóként szerencsénk van, hiszen gyakorló építészeknek adunk elő, akik könnyedén kiolvassák a sorok közül a „kulcsmondatokat” – az életben, laikus megrendelő előtt ez már nem így lesz.) Arról már nem is beszélek, hogy egy jó előadásnak nem csak logikai, de „érzelmi” íve is van – nem felsorolás, hanem egy történet. Egy jó bemutatónak van egy „aha-pillanata”, amikor összeáll a kép. Ilyet csak nagyon ritkán láttam építészeti tervbemutatásokon.
…..Másrészt: ha helyben találom ki a mondandómat és nem gyakoroltam el otthon, akkor arra fogok koncentrálni, hogy mit mondjak és nem arra, hogy hogyan. Valószínűleg „őő”-zni fogok, kicsit talán izgulok is majd, nehézkesebben veszem fel a kapcsolatot a közönséggel… de a legjelemzőbb: nem azt nézem, hogy hogyan reagál a „zsűri”, hanem a tervlapokból próbálom kiolvasni a szövegemet. Ha elfordulok az engem hallgatóktól és elveszítem a szemkontaktust, elveszítem annak a lehetőségét is, hogy rögtön reagáljak egy-egy felhúzott szemöldökre („biztos, hogy ez jó megoldás?”), egy-egy ráncolt homlokra („hmm, ezt nem értem…”) vagy egy elmélázó tekintetre („na, ez megint egy közepes, unalmas terv.”). Ha felveszem a kontaktot és szemtől szembe adok elő, azzal tudat alatt azt is üzenem, hogy pozitív, határozott személyiség vagyok: valószínűleg a tervem is jó. Ez már persze kicsit a marketing és a pszichológia területe.
…..Harmadrészt. Amit biztosan magunkkal viszünk: alaprajz (1:100), metszet (1:100), homlokzat (1:100) és látványterv. Rendben, ezek gyakran kötelező feladat részek, de van úgy, hogy rajzolunk 5 metszetet és ebből 4-et senki sem néz meg. Azért, mert nincs köze, ahhoz, amit mondani akarunk. Egyszerűen nem szükségesek az épület megértéséhez, így nem a prezentáció részei – nem is kellett volna őket végigrajzolni. Ezért is érdemes előbb logikailag felépíteni az előadást és ahhoz megrajzolni a szükséges ábrákat – amik egyébként néha lehetnek akár egyszerű értelmezősémák. Az építészeti értéktől függetlenül szerintem zseniális és mintaértékű a gondolatátadás minősége a BIG nevű dán iroda bemutatóiban. Pl.:
http://www.big.dk/projects/tat/
http://www.big.dk/projects/nlp/
…..Sajnos az Építész Karon még mindig tablóról és nem projektorról prezentálunk, úgyhogy ilyen minőségre papír-, hely- és pénzhiány (nyomtatás) miatt esélyünk sincs, de a vizuális kommunikáció egy-két fontos elemét el lehet lesni a skandinávoktól.
…..+1: A Q&A, kérdés-válasz rész az üzleti prezentációknak szinte kötelező része – az építészeti tervbemutatásoknál is mindig előjön és érdemes rá készülni. Vajon mit kérdezhetnek tőlem az egésznek a végén? És vajon mit válaszolnék rá? Aki profi, még visz magával a „farzsebében” néhány rajzot az ilyen esetleges problémákra is, bizonyítandó, hogy ő mindenre gondolt. Az ilyen előrelátó közönségbarát gondolkozásnak elég magas a megbecsültsége.
…..Egy szó mint száz, a tanulság még mindig az, hogy hiába nem tanítják az egyetemen, a prezentációs készségét mindenkinek fejlesztenie kell. És hiába nincs benne közvetlenül sem az iskolai munkák, sem a valóélet értékelési rendszerében, az (építészeti) prezentációit mindenkinek tudatosan kell felépítenie.
Mester Tamás, BME – mestitomi@gmail.com
…..
…..
