A karizmatikus előadók titkai – mitől lehet valaki karizmatikus előadó?

Neked is van olyan személy az életedben, akire odafigyelsz, akit követsz, aki szinte elvarázsol? Olyan szenvedéllyel beszél a színpadon, sőt szenvedéllyel ÉL, hogy te magad is perzselő vágyat érzel a céljaid megvalósítására a jelenlétében? Kiegyensúlyozottságát irigyled, önbizalma és önmaga megbecsülése olyan tulajdonsága, amiért milliókat fizetnél. Mi a titka?

Nos, elégséges az időd, energiád és elszántságod ahhoz, hogy az általad mélyen tisztelt egyén bőrébe bújhass. Egy karizmatikus személlyel hozott össze ugyanis a sors, gyakorlással azonban te is karizmatikus előadóvá válhatsz.

Amikor Gergő a harsány színekben pompázó színpadra lép, a nyikorgó padlón lépkedve szinte elvakítja a reflektorok fénye és egyből megcsapja a közönség már-már elhalkulóban lévő morajlása. Melegség önti el az arcát.

Miközben a belső bizsergés egyből lekúszik a gyomrába, amint megpillantja a közönség körvonalát a sötétbe burkolózott nézőtéren.

Lefagyni készül, mintha egy bénultság suhanna át a testén. Szoborként állva a buzdító „protokolltaps” is olyan, mintha egy zenekar zendítene rá egy hangos dalra.

A több száz kollégára nézve – akik épp valami biztatóra várnak – nem jön ki hang a torkán.  Pedig a kimerült és demotivált csapat biztatása és motiválása lenne a feladata egy céges rendezvényen.

Ennek azonban már több éve.
Azóta Gergő készen áll minden egyes alkalommal, hogy szembeszálljon egy ragyogó, de alulteljesítő egyén biztatásának feladatával, akit vissza kell állítania a pályára.

Mi változott?

Ahogy a sportolók rendszerint a kemény edzésre és a megfelelő játéktervre támaszkodnak egy adott verseny megnyerése során; a vezetők is, akik karizmatikussá akarnak válni, tanulmányozzák az oda vezető utat.

Mi az a karizma és egyáltalán mitől lehet valaki karizmatikus előadó?

Velünk született képesség vagy inkább tanulható? Érdemes a karizmatikus emberek titkait kutatni? És egyáltalán minek kellene nekem annak lennem?

Nem szükséges, hogy szürreálisan termékeny transzba kerülj, hogy választ kapj a kérdésidre, amik teljesen normális és indokolt kérdések.

 Görög nyelven a „karizma” szó különleges ajándékot jelent. A karizma az értékekben és az érzésekben gyökeredzik.

Arisztotelész hármas receptjéből fakadóan a logosz, étosz és a pátosz főztjéből jön létre; erős retorikával, hitelességgel és az érzelmek felkorbácsolásával.

A Bibliában például olyan embereket tartottak karizmatikusnak (de az ókorból számos példát hozhatunk), akik képesek voltak tömegeket meggyőzni. A szavaikkal mozgatták az eseményeket, befolyásolták az emberi döntéseket.

Egy karizmatikus embert ma sem olyan nehéz felismerni, magabiztos fellépésével lehengerli a közönségét; megjelenése és teljes személyisége összhangban van a beszédével.

Egy karizmatikus személy rendben van önmagával és a külvilággal, aki ismeri nemcsak mások, de saját hibáit és gyengeségeit is. Olyan emberi képességek kölcsönhatását jelenti az egyénben, ami együttesen hozza létre a „karizmatikus kiállás” képletét. Csírája kihajtásra vár minden egyes emberben, ezért fejleszthető.

A karizmatikus előadástechnika egy előadás vagy prezentáció kulcsfontosságú eleme lehet. Mert a karizma tanulható.

De milyen karizmatikus technikák, taktikák léteznek, amelyekkel hatásos előadóvá válhatsz?

Mik a karizmatikus emberek lehengerlő tulajdonságai? A CLT vagy magyarul KVT (Karizmatikus Vezetői Taktikáka) és az előadói karizma témájáról írtam korábbi cikkemben bővebben.

Richard Wiseman pszichológus szerint három tulajdonságban rejlik a karizmatikusság titka.

A különböző szakértők tulajdonképpen olyan képességkombinációkról beszélnek, amiket leírni elsőre roppant egyszerű. Megvalósítása azonban tudatos munka eredménye.

Számtalan gyakorlással, és az önmagában megtalálható emberi képességeinek fejlesztésével önmagát adja egy karizmatikus előadó.

A fejlesztés (önbizalom és önbecsülés növelése, másokhoz történő kapcsolódás megtanulása) legjobb terepe az előadói készségek fejlesztése, azaz megtanulunk Fesztelen előadókká válni, kommunikációs készségfejlesztéssel.

„Az elmúlt 10 amerikai elnöki megmérettetésből nyolcban a „meccset” a verbális CLT-t alkalmazó jelölt nyerte meg. De számos vezető a CLT-t alkalmazva (Karizmatikus Vezetői Taktikák,) a vezetői minősítésük megítélésében körülbelül 60% -os javulásról számolnak be.”

 

Olyan személyek társaságában érdemes forogni és tőlük tanulni, akik az évek során már kiforrottá fejlesztették előadói stratégiájukat és eszközeiket és megtanulták kezelni a lámpalázat is.

Azaz megtanultak felkészülni egy előadásra.

A karizmatikus előadók megtanulták az unalmas és „kopott”, csupán száraz infókat tartalmazó beszédeket elkerülni:

… azért, hogy a közönség ne maradjon le egy fontos ügyről,
… azért, hogy át tudják adni a fontos üzeneteket.

Megtanulták kezelni a hangjuk remegését, gyengeségét. Mert tudják, hogy a monotonitás, az „Ő”-zések, a töltelékszavak, a szemkontaktus hiánya és a téma sótlan tálalása megöli a bennük szunnyadó értékeket.

Egy előadás mondanivalója egy dolog. A legfontosabb az, hogy ezt el is tudd juttatni a hallgatóságodhoz. Beszéded tartalmi, stílusbeli és formai elemeinek helyes megtanulásával egy meggyőző és hatásos beszéd, valamint kiállás megvalósulását érheted el.

Képes leszel kezelni a közönség reakcióit, fogni a nonverbális jeleket. Tudni fogod, mikor unja a közönség és mikor élvezi a hallottakat.

Már öt magyarországi retorika klub alapítójaként (Toastmasters szervezet keretein belül), valamint olyan nagyvállalatok munkatársainak trénereként, mint Tesco, Telekom, Bosch, Schneider Electric, GSK, Telenor, Vodafone elmondhatom, hogy bizonyos összetevők (habár különböző arányban) mind-mind megtalálhatóak a karizmatikus emberekben:

Ezek lennének a karizmatikus emberek titkai?

  1. Figyelmünket könnyedén megszerzik, követhetőek (van miért), szavaikkal mozgatnak bennünket. (Bízunk bennük.)
  2. Önbizalmuk és önbecsülésük folyamatosan növekszik, kiegyensúlyozott személyiségük miatt tisztában vannak önmaguk erősségeivel; és gyengeségeikkel is (melyeket folyamatosan fejlesztenek).
  3. Szenvedéllyel állnak hozzá dolgokhoz. (Egy történet, üzenet lakik mindegyikükben. Azok az előadók érik el az igazi TEDx szintet a színpadon is, akik az igazi belsőjüket teljesen őszintén képesek átadni, így valójában nem is előadnak, csak adnak.)
  4. Folyamatosan fejlesztendő területként az előadói készségeikben növekednek – ismerik a hatásos beszéd elemeit, magabiztosan adnak elő.
  5. Nincs előttük lehetetlen: erős személyiségükkel egyre jobb emberré kívánnak válni, szenvedéllyel élik az életüket.

A karizma egy tanulható készség, pontosabban az ókor óta gyakorolt ​​készségek halmaza. Fejlesztésével képes leszel jól fogalmazni, a szavakon túl kommunikálni, az agyban a hallás utáni beszédértésért felelős részre hatni; célkeresztbe rakni az érzelmeket. Érteni és megérteni a külvilágot, erős önbizalommal és önbecsüléssel megfűszerezve.

Gyorsabb fejlődésre ajánljuk 3 hetes interaktív online képzésünket.

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük