Adatoktól a párbeszédig – a párbeszédesítés ereje a történetmesélésben

A párbeszédesítés egy történet vérvonala: ha nagyszerű, akkor tartja a tempót, kiegyensúlyozza a történet áramlását, és segít a sztorid szereplőinek ’kiugrani’ a nyilvános beszédedből. A párbeszéd a láthatatlan szál még a filmekben is, amely a leíró, száraz szavakból húsvér emberekké szövi a karakteredet. A szél, amely életet fúj a narratíva szárnyai alá.


A párbeszéd a történetmesélés egyik legfontosabb eleme, hiszen fel tudja tárni a szereplők személyiségét, érzelmeit, motivációit, valamint előreviszi a cselekményt és feszültséget kelthet, ami fokozza a figyelmet.

Minden haladó előadó tudja, hogy a személyes és érzelmileg kötődést létrehozó történetek emlékezetesebbek, mint csupán a tények sorozata. A jól elmesélt személyes történetek hatásai az agyban beindítják az oxitocin-szintézisét és a dopamintermelést, ezt pedig empátianövelő és „ne felejtsd el, amit mondtam” hatással bír rájuk.

A történethallgatás serkenti a jobb agyféltekénk működését: azt, amely a kreativitásért, az érzésekért, sőt a humorért is felel.

A hatásos kommunikáció nemcsak adatok és statisztikák jelentéséről szól; olyan lenyűgöző narratívák kidolgozásáról is, amelyek rezonálnak az érdekelt felekkel, cselekvésre ösztönöznek, és elősegítik akár egy szervezet küldetésének mélyebb megértését is.


Mi lesz a sztorid eredménye?

Az előadásod alatt kisimultabb lehet a homlokod és hátonveregetésekkel és mosollyal vegyített gratulációkkal távozhatsz.

A profi beszédek egyik jellemzője ugyanis, hogy nem elmondják őket, hanem eljátsszák. Mint ahogy a sztorikban a párbeszédek is megtörténnek akár egy színpadon vagy a kamera előtt, a filmekben. Ezzel egy fontosabb gondolatot csatornázok bele ebbe a cikkbe: a párbeszédesítés hatékonyságát.


Ez a cikk neked szól, ha van legalább egy fős közönséged

Meg egy piacképes ötleted, motiváló infód, világokat felforgató üzeneted.

Már csak el kellene adni egy előadásban, meetingen, prezentáción, meghallgatáson, kávészürcsölés közben a Starbucksban.

Nos, itt ez az örökzöld eszköz, amely a hatásos kommunikációd gyűjteményének becses tagja lesz, megtanít odaszegezni a figyelmet, és megtanít emlékezetes, profi előadóvá válni a közönség szemében.

Mutatom hogyan.


Történetet meséltél már

Legalábbis biztos hallottál róla. Ha nem, korábbi cikkben írtam a történetmesélésről, itt pedig egy kis sztorirepeta belőle.

Az ötleted, üzeneted, amit el akarsz adni a közönséged memóriájának, szívének és döntéshozórendszerének, az jó.

Te is jó vagy.

Mi lehet a gond?


Ha a kommunikációs törekvésed a levegőben lóg és létezésének nem egyetlen oka a CÉLJA, akkor mindegy, hogy mit és hogyan mondasz. A történetmesélés módszere teljesen szembemegy az óvatoskodó, adatalapú, száraz nagyvállalati prezentációs tanácsokkal.

Elsőre lehet, hogy nem is fog tetszeni.

Mert nem hangzik jól, tudom: száműzni a csupasz infókat.

Pedig története van egy ötletnek, egy vállalkozásnak, egy cégnek, egy szervezetnek, története van a sikernek és a kudarcnak is. És minden történet hatással bír.

Az érzelmekre épülő történettel könnyet csalsz a közönséged szemébe, és világító fényfűzért raksz az emlékezetére, ezért fognak rád emlékezni.


Üzleti, meggyőzés célú történetélénkítő eszköz a történetmesélésben?

Györffy Kinga: A párbeszéd a legősibb történetmesélési eszköz.


A párbeszéd a történetmesélésben az emberi interakció esszenciája, amely lehetővé teszi a közönséged számára, hogy bepillantson a szereplők lelkébe, elősegítve az empátiát a küzdelmeik, győzelmeik és örömeik iránt.

Arra készteti a közönséged, hogy lépjen át, teljesen belemerülve az előttük megelevenedett világba, és eggyé váljanak a szereplők történetével.

Segít a spontaneitás érzését kelteni.

Neked újra, a közönségnek pedig először teszi átélhetővé a történetet. Ha mindezt minél több érzékszerv megmozgatását elősegítve – részletgazdagon – oldod meg, akkor annál mélyebbre rejtheted a sztorit és annak konklúzióját a memóriákba.

Minden történetnek szüksége van tehát párbeszédre.


Nézzük meg a párbeszédesítés előnyeit a történetmesélésben


1.Életre kelti a történeted szereplőit és megmutatja a szereplők közti kapcsolatot

A beszédmódunkat számos tényező alakítja, a személyiségünktől, nemünktől és életkorunktól kezdve az társadalmi osztályunkig, ahol élünk és ahonnan jöttünk. Egy tinédzser más szókincset használ, mint egy középkorú ember. Máshogy beszél egy magabiztos és egy bizonytalan ember.

Másképpen beszélünk egy közeli barátunkkal vagy családtagunkkal, mint a kollégáinkkal, főnökeinkkel vagy az idegenekkel.

2.Érzelmeket visz a történetbe

A Mutasd, ne mondd! különösen trükkös, ha érzelmekről van szó. Ne azt mondd, hogy „dühös voltál”.  

Használj párbeszédet az érzelmek finom megjelenítéséhez is. A karakterek szóválasztásával, hangnemével és még a testbeszéden keresztül is megmutathatod az érzéseket.

Íme, egy példa.


Például, ha a mesélés közben szünetet tartasz egy válaszadás előtt, lehet, hogy a bizonytalanságod hangsúlyozod, vagy visszatartasz valamit. Ha közben babrálsz a kezeddel, amikor beszélsz, idegességed vagy izgatottságodat fejezheted ki vele. A párbeszéd lehetővé teszi a szereplők érzelmeinek finom vagy drámai kifejezését, személyiségüktől és helyzetüktől függően.

Például:

„Mi a baj?” – kérdezte a férj.

Felesége a nagy darab kigyóuborkát a vágódeszkára tette, és megfogta a kést. – Semmi baj.

Férje megállt, és figyelte, ahogy felesége kezei gyorsan és hangosan mozognak a deszka fölött.

– Biztos vagy benne?

Felesége nem találkozott férje pillantásával. Összeszorította a száját, és egy tálba dobta az uborkát.

– Ha ideges vagy az ünnepek miatt, én tényleg megpróbáltam átszervezni, de anyám ragaszkodott… –

Ekkor a piros arccal fújtató nő megfordult, és a derekának támasztotta a kezét. – Mondtam már, hogy nem vagyok ideges!


3. Információt közvetít – emlékezetesen

A párbeszéd nagyszerű módja annak, hogy emlékezetessé tegyük a történetünket. Leköti a közönséget, és éppen annyit ad neki, hogy tovább akarja hallgatni a sztorid. Ezt a varázslatot narratív hajtóerőnek nevezik, és nem csupán információadásból áll. Arról van szó, hogy a megfelelő mennyiségű információt a megfelelő időben adod meg.

Ha túl sok információval tömöd meg a párbeszédet, az csak információdömping lesz, és károsítja a történet folyását.


De hogyan működik a párbeszédesítés a gyakorlatban?

A párbeszéd a Yin a narráció Yangjához.

Még a filmek világában is a cselekmény és a párbeszéd azok a kerekek, amelyek továbbgurítják a történetet. Amikor a karakterek a képernyőn tesznek valamit, az akció.

Amikor beszélnek, az párbeszéd.

Tarantino filmjeinek szereplői például lebilincselő hangzásvilágot szőnek a humor szálaival. A Kill Bill utolsó párbeszéde:


A történet lendületének nagy része a cselekvésben és a párbeszédben rejlik. Egyértelmű, tömör és meggyőző párbeszéd nélkül a karaktered hiteles énje nem fog átütni, a jelenet feszültsége nem bonyolódik fokozatosan, és a nagyszerű narráció is hiábavaló lesz.

A párbeszédnek tehát mindig egy célt kell szolgálnia.

Fokozza a cselekményt, és az adott helyzetben kialakult érzelmeket, miközben segít feldolgozni a történéseket. Ernest Hemingway műveiben a párbeszéd gyakran szűkszavú, az érzelmi súly mégis tapintható.

FONTOS: Az előadott történetekre mindig ráfér a kozmetika

  • erősebb fordulattal,
  • kevesebb részlettel,
  • több humorral.


Hogyan írjunk tehát párbeszédet?

Nézzünk egy sztorit.

Egy reggel édesapám kiküldött a garázsba, hogy öntsek üzemanyagot a kocsinkba.  A benzines helyett a dízelesből öntöttem. Apám adott egy csövet, hogy leszívjam. Rossz érzés volt, belement a benzin a számba.

Hogyan javíthatunk rajta?


1. lépés: Történetünket párbeszédesítsük

– Fiam, menj ki a garázsba és önts benzint a Ladába!

Állj ellen a túlmagyarázás vagy az információ-dömping késztetésének. Olyan párbeszédet írj, ami lélegzik. Kerüld a hosszadalmas párbeszédek gyártását, amelyek tisztán tájékoztató jellegűek.


2. lépés: Érzelmek, humor kerül bele

Például palócul kezded.

– Fiam, eriggy ki a garaaaazsba….

Minden karaktered egyedi hangaláírást kaphat. Azaz a megjelenítésük stílusa sajátságos lehet. Figyelembe veheted a koruk ritmusát, a társadalmi státuszukat (főnöki erélyesség, félénk munkatárs), amely minden hanghajlításod kiszínezheti, vagy regionális nyelvjárást kelthetsz vele életre.

A karaktereid beszédmódja mindig fontos részleteket tárhat fel az életükről, és egyfajta mélységet és dimenziót ad a narratívának.

Hasonló ez a filmek világában is. Hallgasd meg a híres „A Keresztapa” párbeszédet Don Vito Corleone és Don Michael Corleone között (Marlon Brando és Al Pacino). Vitónak sajátos hangja, beszédmódja és akcentusa van, mindezek segítenek olyan karaktert kialakítani, amelyben a néző hisz.


Egy elhúzódó pillantás vagy egy hosszú szünet a párbeszédek között is az érzelmek univerzumát közvetítheti, teret hagyva az értelmezésnek.

Például játszol humorosan a kannákkal.

Térjünk vissza a példánkra.

Kimegyek, háromféle kanna. Kicsi műanyag, egy nagy műanyag és egy nagy fémkanna. Nehezen, de döntöttem.

Apám: – Ugye a műanyag kannából öntötted? – Ugye a nagyból?

Én: – Igen.  Miért, mi volt a kicsiben?

Apám: – Pálinka. Mindig pálinka.

A Coen fivérek például tökéletesek a valósághű és szarkasztikus párbeszédek kialakításában. Szereplőik sajátos szókincsben beszélnek, sötét humorral és száraz szellemességgel fűszerezve. Dialógusaik felfedik a szereplők lényegét, egyben a film kulcsmomentumait is alkotják. Hol a pénz, Lebowski? c film jelenete:


Használod a túlzás humoreszközét.

Mutatom.

Imádom a benzingőzt, de hogy kispohárból igyam?! Hetekkel később is lángra lehet gyújtani a leheletemet (számban lévő benzinre utalás). A klisék és a túlhasznált kifejezések viszont mindig az a körítés, amely elfojtja története ízét.

3. lépés: Konkretizálás, hitelesítés

Történetpéldánkban a kocsiból Lada lesz (érzelem is, mert nosztalgikus). A kannából többféle lesz, rövid leírással. Nem egy reggel lesz, hanem konkrétan vasárnap reggel.

Mindig legyenek párbeszédesítve a történeteid

A leírását pedig úgy alakítsd, hogy a beszéded ökoszisztémájának vérévé váljon.

Az érzelmeket kifejező, a narratívát mozgató és kapcsolatokat építő párbeszéd kialakításával képessé teszed a sztorid szereplőit arra, hogy háromdimenziós lényekké váljanak. A párbeszéd a lelkük hangsávja lesz.

Maradandó benyomást hagynak.

Ha pedig úgy érzed, hogy neked nincsenek sztorijaid, akkor hadd adjunk néhány tippet erre is. Talán Nelson Mandela híres mondása előtted sem ismeretlen, amely szerint: „A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.”

Válj emlékezetes előadóvá, jelentkezz velünk a közös utazásra még ma a Fesztelen Előadó Képzésünk segítségével! Tanuld meg használni a történetmesélés eszközét!

Kattints és tudj meg többet a programról, a trénercsapatról és a jelentkezés módjáról!

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük