Emberek V.: Győrffy Kinga

Kevesen dolgoznak olyan lelkesen és tisztán a hazai retorika fejlődéséért, mint Győrffy Kinga, akivel először színvonalas blogja kapcsán találkoztam (www.ezabeszed.hu) .

Kinga még egyetemistaként kezdett el foglalkozni a nyelvészet és a pszichológia határterületeivel. A két terület találkozási pontján találta meg azt a témát, amellyel ma is kiemelten foglalkozik: a meggyőzéssel.  (és ehhez szorosan kapcsolódik a történetmesélés) 

Hogyan írnád le a munkádat/szenvedélyedet?

Egyetemistáknak, illetve vállalatok közép- és felsővezetőinek segítek abban, hogy emlékezetes előadók legyenek.

Mióta csinálod? Hogyan kezdődött az egész? (mi a sztorid?:-))

Úgy kezdődött, hogy egyetemista koromban beszédírója lettem egy budapesti kerület polgármesterének. Már több mint egy éve írtam a beszédeket, amikor egyszer − a vizsgaidőszak közepette − úgy adódott, hogy nem volt időm az egyik beszédre. Kedves családtagom (aki maga sem áll távol a szövegektől) felajánlotta, hogy megírja helyettem. Egész éjjel tipródott az üres papírlap fölött, reggel pedig elém tett két mondatot: az lett volna a bevezetés, de annak se sok hasznát vettem, mert inkább hasonlított egy regény indításához, mint egy beszédéhez…

Igazán akkor tudatosítottam magamban, hogy ez a műfaj nem megy mindenkinek olyan könnyen. Nekem valahogy természetesen állt rá az agyam a beszédírásra: a terjedelemre, a stílusra, arra, hogy itt nem látni, hanem hallani kell a szöveget. Az meg például sosem jutott volna eszembe, hogy a bevezetéssel kezdjem a beszéd megírását… Szóval, ott akkor eldőlt valami.

Mire vagy a legbüszkébb?

A tanítványaim előadói sikereire.

Mi motivál Téged abban, amit csinálsz? Mik okozzák az igazi flow-élményt számodra?

A határátlépések. Ilyen határátlépés volt például az, amikor műszaki egyetemistákat kezdtem tanítani. Beszéltem nekik a jó ritmusú szövegről, ők meg hangosan nevettek. Vagy gyanakvóan néztek rám („Úristen, csak verset ne!…”, gondolhatták). Aztán lassan-lassan megértették, hogy annak a bizonyos jól gördülő szövegnek igenis szerepe van a – műszaki − üzenet átvitelében is. Az ilyen élményekért szeretem csinálni.

 Szerinted mitől jó egy előadás?

Attól, hogy elsősorban nem az előadóról szól, hanem a közönségről. A jó előadás egyetlen pillanatig sem feledkezik meg arról, hogy a közönségért van.

Szerinted hogyan lehetne a hazai előadások/előadók (pl. konferenciák) gyakran élvezhetetlenül alacsony szintjét növelni?

A középiskolai oktatással kellene kezdeni. Sőt, még korábban. És az elsődleges feladat még csak nem is az lenne, hogy retorika-előadástechnikát tanítsunk a gyerekeknek, hanem az, hogy megtanítsuk őket a hallgatásra: a figyelő, értő hallgatásra. Mert abból is hiány van. Aki pedig jól hallgatni nem tud, az jól előadni sem tud majd.

Egyetemistaként Amerikában tanulva lenyűgözött az ottani diákok előadói magabiztossága. Aminél csak egyvalami nyűgözött le még jobban: az az elmélyült, odaadó figyelem, amellyel az amerikai diákok hallgatni tudtak.

Véleményed szerint mi az emberek fejlődésének a titka?

Az előadói fejlődés titka mindenképpen a bátorság. Az, hogy előadóként merek többet és többet nyújtani önmagamból. Hogy nem rejtőzöm el például a tények, számok, adatok biztonságos szenvtelensége mögé. A bátorság kockázatos, persze, de csak így éri meg csinálni. Hasonlít ez ahhoz, mint ami a szerelemben történik: minél többet ad az ember magából, annál sebezhetőbbé válik. De ezt a kockázatot vállalni kell, nem?

Mit tudsz tenni egy motiválatlan emberrel, aki eljön a programodra?

Ez az egyik legnehezebb módszertani-(felnőtt)pedagógiai kérdés. Ha egy nyolcórás retorika-előadástechnika tréningen a tízfős csoportból kilencen motiváltak és egyvalaki motiválatlan, nagyon meg kell fontolni, hogy mennyi időt és energiát tudunk a motiválásra szánni. Mert vannak kilencen, akik közben nagyon sokat veszíthetnek. Ezeken a tréningeken szerencsére ritkák a motiválatlan résztvevők.

Te hogyan fejleszted magad? Mik a személyes céljaid?

A történetmesélés-fejlesztéssel szeretnék még többet foglalkozni. Szeretném ugyanis, ha egyre több – szakmai! − előadásban lennének történetek. Nem színesítő-szórakoztató elemként, hanem a meggyőzés eszközeként. Az érveket nem kizárva, hanem azokat kiegészítve.

Hogy hogyan fejlesztem magam? Kérdezek és hallgatok, szak- és szépirodalmat olvasok, filmeket és színdarabokat nézek, konferenciákra és workshopokra járok…

Vannak példaképeid? Kik ők és miért?

Nagyon tisztelem a határaikat feszegető embereket. Azokat például, akik „reál beállítottságuk” ellenére (vagy éppen azért) retorika-előadástechnikára adják a fejüket.

Powerpoint? Prezi.com? Vagy klasszikus retorika?

Ha én adok elő, akkor többnyire nem vetítek. Nemrég voltam egy konferencián, ahol az egyik előadó még történetmesélés közben is PP-ot használt. Amikor a történet a fordulópontokhoz érkezett, kulcsszavakban kivetítette azokat.  Ennek én nem sok értelmét látom, sőt, azt gondolom, hogy az előadás kárára van. A vetítés megtöri az elbeszélés lendületét, természetes folyását, az esetleges időzítési elcsúszások, felcserélődések pedig elronthatják a történet meglepetéseit.

Diasort én tehát ritkán használok, videóbejátszások viszont vannak az előadásaimban. Kis teremben, kis létszámú közönségnek a flip charton is szívesen szemléltetek.

A tréningjeimen egyébként azt szoktam mondani, hogy bármilyen technikát is használjunk, a lényeg, hogy az csak eszköz legyen, és semmiképp se az előadás célja, értelme.

Ha 3 év múlva beszélgetünk, akkor mit mondasz majd az eltelt 3 évről?

Hogy sok emlékezetes beszéd, előadás előkészítésében vehettem részt – és ez boldogsággal tölt el.

Köszönöm szépen az interjút!

dr. Z.