Hétköznapi fogások I.

Ebben a sorozatban olyan apró trükköket mutatok meg, melyek jelentősen gyorsíthatják a munkánkat vagy valamely gyakori problémára adnak megoldást. A fogások nagyobbik részét a mindennapi munkám inspirálja, de szívesen kapok javaslatokat Tőletek is. Legegyszerűbb a Facebook-on keresztül (drprezi).

Probléma: Hogyan tudok ugrálni a diák között?

A Powerpoint egyik legnagyobb gyengéje, hogy a diák lineárisan jönnek egymás után (részben erre megoldás a prezi.com). Ha 10 diával korábbira kell visszaugranunk – mert pl. ott van a központi modellünk -, akkor azt csak nehezen tudjuk megtenni. Pedig a megoldás megdöbbentően egyszerű: DIASZÁM majd ENTER. Két apró megjegyzés a használathoz. Az első, hogy érdemes tudni, melyik diánk a központi, hogy tudjam a számát. A második: mindig legyen a diáinknak száma, mert ellenkező esetben nem tudunk visszaugrani az eredeti helyre.

Probléma: Hogyan tudom elsötétíteni a képernyőt?

Elsőként arról, hogy milyen előnye van ennek. A hirtelen sötétté váló képernyő egy pillanat alatt felrázza a hallgatóságot, hiszen egy váratlan esemény történik, nem értik miért. Ebben a pillanatban mindenki az előadóra figyel, máris megkapod a fókuszt, mindenki csak rád kíváncsi. További előny, ha át kell menned a vetítő előtt, akkor nem fogod letakarni. A megoldás: A „B” gomb megnyomása. Bármilyen már billentyűre visszaugrik az eredeti képernyő. A prezenterek mind tartalmaznak erre alkalmas gombot.

Probléma: Nem törölném ezt a diát, de most nem szeretném kivetíteni.

Sokszor előforduló probléma. Például, ha van egy nagyobb anyagom, de csak bizonyos részeit akarom előadni és nem akarok egy újabb file-t készíteni vagy szeretném, hogy akik megkapják az anyagomat további részleteket is tudjanak használni. A megoldás: az adott dia „rejtett” státuszúvá tétele. Megvalósítás: bal oldali kicsinyített diákon, jobb egér gombbal az utolsó sor a rejtetté tétel. Ha ezt bejelöljük, akkor a dia a vetítésben nem jelenik majd meg.

folyt. köv.

Dr. ZED

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük