A legtöbb tanulmány szerint az emberek legfőbb félelme a nyilvános beszéd. Jerry Seinfeld komikus szerint a halál csupán a második helyezett. A jó hír az, hogy nem vagy vele egyedül. Joe Kowan sztorijából az is kiderül, hogy egészen különleges megoldások is léteznek arra, hogy két lábbal rúgd ki a színpadi félelmet.
Rengeteg javaslat létezik az általános félelem leküzdésére, de a nyilvános beszéd vagy a glossofóbia félelme kissé trükkösebb ellenfélnek bizonyul. Az Egyesült Államok 75 százaléka beszédzavartól szenved. Ez azt jelenti, hogy négy ember közül három inkább nem beszélne a másik előtt.
Ahogy Mark Twain mondta: „Kétféle előadó létezik. Ideges és a hazug.”
Utóbbi letagadja a félelmét.
Mi a legnagyobb félelmed?
Most gondolj arra, hogy egy színpadon állsz 500 ember előtt és prezentálnod kellene egy olyan ötletet, amelyen az elmúlt hónapokban dolgoztál.
Megvan az a szívdobogásérzés?
Vajon mi a közös bennük?
Helen Keller, Nelson Mandela, Mahatma Gandhi, J. K. Rowling, Mark Twain, Ralph Waldo Emerson, Jeffrey Fry?
Az, hogy „elszólták magukat”.
Méghozzá a bátorság magját ültették el benned legfrappánsabb bátorságról szóló mondataikkal. Ha most egy pillanatra megállna a Föld forogni, és valaki megkérdezné tőled, hogy mi a félelem, vajon tudnál-e rá válaszolni?
Sokan rosszul gondolkodunk a színpadon átélt félelemről. A félelem mindenkit érint – elkerülni nem tudod, egyetlen dolgot tehetsz csak.
Felhasználod.
Ez a cikk alapjaiban megváltoztatja majd a félelemmel kapcsolatos gondolkodásod. Nem megszabadulnod kellene tőle, hanem felhasználnod. Joe Kowan ezt a bátor lépést tette meg.
A közönségemre gondolva … a probléma átkarolásával és kiaknázásával képes voltam valamit megtenni, ami eddig akadályozta a fejlődésemet, és olyanná változtathattam, amely elengedhetetlen a sikerhez.” Joe Kowan
Tehát a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy cselekedsz a félelem ellenére. És úgy lépsz be egy csatába, hogy nem vagy biztos abban, hogy megnyered.
Mert az egyetlen dolog, amit félni kell, az a félelem. – Franklin D. Roosevelt.
A hős nem bátrabb, mint az átlagember, csak öt perccel tovább bátor. – Ralph Waldo Emerson
Joe Kowannak egy „Lehetetlen küldetés” volt a színpadon – te is ezzel küzdesz?
Elkezdeni egy előadást.
Mert az előadásodnak még mindig létezik egy vad, nehezen kontrollálható szörnye. Ebben a rémálomban a Will Smith féle Támad a Mars szelíd mesekönyv csupán. Jóval nagyobb erővel támad ugyanis a szorongáshullám:
- adrenalinkitörésben,
- pulzusszámnövekedésben,
- gyorsabb légzésben,
- és száraz száj jelenségében nyilvánul meg.
A vér egészen kiszorul a végtagokból, az izmok pedig összehúzódnak. Az idegrendszered egy idióta volna?
Még mindig nem tudja megkülönböztetni a kardfogú tigrist 20 népdalénekestől, egy kedd estén a mikrofonon előtt?
Tény, hogy egyes helyzetekben a félelem lézerfókuszt ad nekünk, hogy elkerüljük a tragédiákat. De az már kevésbé csodálatos, ha ugyanaz a zsigeri, testet rabló félelem érkezik forgatókönyvszerűen egy kedd esti nyilvános felszólalás előtt.
A tenyered izzad, a kezed remeg, elmosódik a látásod, és az agyad azt mondja, hogy „Spuri, futás!”. Nos, ez a színpadi félelem.
Joe Kowan TED előadásában viszont arról beszél, hogy miként sikerült neki frappánsan meghódítania ezt az ősvadállatot.
Joe TED beszéde – és dala különleges dolgot üzen neked a félelmedről
Joe Kowan mindig is félt.
27 évesen kezdett el dalokat írni és akkor is csak magának játszotta őket. De néhány év elteltével csupán a dalok írásában már nem teljesedett ki egészen. Mindezek történetek és ötletek voltak, amiket meg akart osztani az emberekkel.
Ahogy kinyitotta a száját, máris érkezett az a szörnyű vibráció, de nem a jó féle, amit egy Operában jó szívvel meghallgatsz. Ez az egész testre kiható, leleplező remegés.
A 30. születésnapján történt aztán valami, ott két lábbal rúgta ki a félelmet az életéből. Csak annyit kellett tennie, hogy írt egy dalt, amelyben kihasználta az idegességét.
Minél idegesebb volt, annál jobb és jobb lett a dal. Ugyanis dalt írt a színpadi félelemről. Hallgasd meg!
Veled mit tesz a félelem a színpadon? A te dalod miről szólna? Hogyan kezeled azt?
Nincs egységes megoldás a színpadi félelmekre vagy a nyilvános beszéd félelmére, amely oly sok embert visszatart. De létezik egy olyan megoldás, ami működni fog a számodra is!
Ne hagyd abba a keresést, amíg meg nem találod.
Alakítsd át a természetes félelmet és használd fel a produkció hatásosabbá tétele érdekében! Ezáltal nem gátlásosabb leszel, hanem egy adrenalinlökettel életed legnagyobb dobásait viheted véghez a színpadon.
Néhány pirula a lámpaláz ellen a saját több évtizedes tapasztalat alapján itt >>>>
Növeld az önbizalmad előadói technikákkal. Ez a könyv segít benne: Előadók Tehát vagyok.