Igen. A legtöbb tanulmány szerint az emberek legfőbb félelme a nyilvános beszéd. Jerry Seinfeld komikus szerint a halál csupán a második helyezett. Mindenesetre győzelemre áll a paraversenyben.
Éva is épp ezt élte meg a legelső felszólalás élményeként, amikor emberek elé állt. A bénultság érzését, ami átsuhant rajta. Mintha az idő is egészen lelassult volna. Azóta viszont pálforduláson ment keresztül, és ma már imádja a hasonló szituációkat.

 

Évi a múltban egy multinál dolgozott, most pedig saját vállalkozását építgeti. De mindig is utálta a felszólalásokat, a prezentációkat és minden nyilvános szereplést, amit hozott magával a munkája.

Mi okozott nála szemléletváltozást?

 

Éva egy céges találkozón jár

Leül az utolsó sorban, de attól a mondattól, hogy „mindenki mondjon magáról pár mondatot”, hirtelen a szíve hevesebben kezd el kalapálni, tenyere pedig izzadni.

Ahogy feláll mellette az első szerencsés, hirtelen szoborként dermed le és arcára fagy a félmosoly.

Még 50 perc. Az egész programból.

Bármit, csak emberek elé ne!

Felszólal a következő cégvezető: humoros, érthető, a többieknek tetszik. Ő élvezi, Évi sajnos nem annyira.  Még 40 perc.

Bármit csak emberek elé ne!

Legszívesebben azt kiabálná: Run, gyors cipő, gyors cipő.
Mégis marad. Ez már önmagában vegytiszta önfegyelem, nem? Nevelési célzattal belegondol, most nem kéne itt lennie, de mások sem haltak bele.

 

Túl leszek rajta. Légy erős, csak önbizalom kell” – érkezik az önámítás.

Az idő nekilódul. Nincs megállás.
Az átázott ing láttán csak szimplán elfogja a szekunder izgalom. Enyhe borzongással áll ki az emberek elé.

Éva aznap élete egyik legizzasztóbb és legrosszabb élményét zsebeli be.
Azóta viszont begyűjtött tenger sok sikeres élményt, mert rájött egy fontos igazságra.

 

Talán neked is létezik egy ügyeletes félelmed, utálsz emberek előtt beszélni

 

Ezért mindent megteszel, hogy kikerüld a bemutatkozós szituációkat, a főnököd pillantásait és minden olyan lehetőséget, amikor felkérhetnek egy beszédre.

Bebiztosítod magad az eseményekre egy minimális távolsági pótlékkal (biztos, ami biztos, ne legyél szem előtt), kedvtől függően kontaktuspótlékkal (min. 10 pillantás a jegyzeteidbe, csak nehogy felhívd önmagadra a figyelmet). És néhány jól irányzott és meggyőző kifogással csak “úgy” borravalónak.

 

Tudtad, hogy pont olyan vagy, mint Éva?

Bármit, csak emberek elé ne!

 

Az önbizalom nem elég egy felszólalásra, főleg, ha abból sincs elég

Az önbizalom útjába számos akadályozó tényező lép színre: a korlátozó énkép, a korlátozó hiedelmek, sokszor a képességek és a tudás hiánya, és persze a komfortzóna is.

Gyomorgörcs, gombóc a torokban, izzadás, lefagyás, izgalom és düh. Kihagytunk volna valamit? Igen, a csüggedés jeges leheletét, ami letaglózva üti ki alólad a talajt.

 

Félünk attól, hogy kinevethetnek.
Attól, hogy megszégyenülünk, és attól, hogy bent ragadhatnak a magvas gondolataink.

Fenn kell tartani a közönség érdeklődését!
A kérdés, hogy ezt mégis milyen technikákkal tesszük?

Csak ki kell állni, és érthetően beszélni! A lámpaláztól és „Ő”-zésektől, hadarásoktól mindezt mégis hogyan valósítod meg?

A gyakorlatban a félelem számottevő energiát szív el, így a prezentációd sokszor alig jobb csak, mint egy friss pozíciós zöldfülűé vagy egy pár éve már a gyakorlatból kizökkent előadó-huszáré.

 

Nelson Mandela szerint a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a győzelem rajtja. A bátor ember nem az, aki nem érzi a félelmet, hanem az, aki meghódítja ezt a félelmet.

 

Beszélni tudunk. Véljük oly sokan.

De ez pont olyan, mint korcsolyázni tanulni. Attól még, hogy láttunk jeget, könnyen elcsúszhatunk rajta.

A saját magabiztos hang megtalálása is melós, tenni szükséges érte. Azonban meg tudsz tanulni úgy játszani még a hangoddal is, hogy az minden helyzetben hatásos legyen.

Tudatosság, gyakorlás nélkül egy komoly felszólalás esetén nem tudjuk kontrollálni a hangunk remegését, gyengeségét, monotonitását. Észre sem vesszük az „Ő”-zéseket és a töltelékszavakat.

Nem értjük, hogy mik a nonverbális jegyek a beszédükben, és hogyan segíthetnek minket. Nem vagyunk képesek tudatosan hatást gyakorolni a színpadi viselkedésünkre.

 

Sikeresen előadni azt jelenti, hogy egyidejűleg képes vagy többféle kompetenciát azonos pillanatban jól használni és megmutatni.

 

Mire kell figyelni egy előadás során? Alapvetően három dologra: az elejére, a végére, és az összes többire a kettő között.

Ezért minden évben 2 napon abban segítünk neked lépésről lépésre, hogy ezt hogyan csináld sikeresen.

Neked való a tréningünk, ha

  • szeretnél hatást gyakorolni.
  • szeretnél átadni egy gondolatmenetet.
  • szeretnél meggyőzni valakit.
  • szeretnél motiválni.
  • szeretnél lenyűgözni egy közönséget.
  • szeretnéd elfelejteni a megszólalási bakikat.

 

Ha rendszeresen beszélsz emberek előtt, és fesztelen magabiztos előadó szeretnél lenni, aki kezelni tudja a legizzasztóbb lámpalázat is.

„Három célja van egy nyilvános beszédnek. Az első, hogy ásd bele magad a témába. A második, hogy a témát érezd magadénak. A harmadik pedig, hogy a témát juttasd el a közönség szívéhez.” (Alexander Gregg)

 

Milyen eredményekkel számolhatsz, ha részt veszel a Fesztelen Előadó alapozóképzésünkön?

 

Megtanulsz a hallgatóságra szabott üzenetekben gondolkodni, hatásos kezdéssel és zárással.
Játszi könnyedséggel építed majd fel stratégiailag a mondanivalód: a vágyott eredményt szem előtt tartva.

Jól fogalmazó, érzelmeket megcélzó előadó leszel, aki képes hatni a közönségre. Elfelejtheted az „Ő”-zéseket, és úrrá leszel a hangodon.

Képes leszel tudatosan használni a vizuális eszközöket. Képes leszel kezelni a közönség reakcióit, fogni a nonverbális jeleket.

 

Örülünk, hogy ma már Éva is azok között van, akik felismerték, a nyilvános beszéd az élet egyik legmeghatározóbb élménye lehet. Pozitívan.
A történet megoldása már kevésbé izzasztó, ámde rendkívül hasznos mindazon hasonló sorsú embertársainak, akik még nem érzik magukat fesztelen előadónak.

Ő ugyanis pont olyan ember mellé ült le a tömegben a céges rendezvényen, aki megjárta a hasonló szituációkat.

És elhívta egy képzésünkre.

Tudj meg többet a tudásról, amitől könnyedén, tudatosan és élvezettel fogsz előadni és jelentkezz a képzésre >>

Ha önbizalmad tengere viharoktól mentes, máris többet tettél a félelem leküzdéséért, mint bármely „hétköznapi gyakorlati tanács” betartásával.