Mennyibe kerül egy miniszterelnöki beszéd?

Mindig is tudtuk, hogy  a nagy politikusi beszédek mögött sokszor húzódnak meg szürke eminenciások. Az „Elnök embererei” című sorozat óta biztosan. A minap szörfölgetve találtam egy érdekes cikket azoknak, akik szeretnének egyszer beszédírásból megélni.

HVG: Egy szakkérdésekrõl szóló miniszteri beszéd 160 ezer forint, egy ütősebb napirend előtti felszólalás 640 ezer, egy miniszterelnöki programbeszéd több mint másfél millió forint – ilyen árlista hámozható ki azokból a válaszokból, amelyeket neves, de nevük elhallgatását kérő politikai tanácsadók adtak a HVG kérdéseire. A kalkulációnál a befutottak átlagos órabérét (bruttó 40 ezer forintot) vették alapul, s úgy számoltak: a legegyszerűbb feladat a szakpolitikai szöveg elkészítése – szóljon bármiről is, feltéve, hogy a megrendelő ellátja kellő háttéranyaggal a szerzőt. A szónoklat így röpke három-négy óra alatt elkészül.
A politika nehezebb terület, egy-egy kategórián belül minél rövidebb a szöveg, annál inkább az, állították a megkérdezettek. A napirend előtti beszédeket akár két munkanapig is célszerű cizellálni, az igazi kihívás, a kormányfői programbeszéd – vagy a mostanában divatos évértékelés – pedig napokig, olykor egy héten készül. Bonyolítja persze a tarifatábla elkészítését, hogy a kezdők nyilván kevesebbért is vállalják, a befutottaknál pedig a megrendelés a legritkább esetben szól egy-egy szónoklat elkészítésére, általában hosszú távú megbízások részeként kérik ilyesmire a tanácsadókat.
A szakma tapasztalata, hogy a megbízók fontosabb témákban többeket is felkérnek, majd bizalmas szárnysegédeikkel összeollózzák a végleges változatot, amiből persze az is következik, hogy a végösszeg az alaptarifa többszörösére emelkedhet. Bár látszólag telített a piac, egyre több a szereplő.

Akit érdekel a teljes cikk, elérheti itt.

dr. Z

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük