Miért ne csak a szervező mutasson be téged az előadásod előtt?

Egy gondolat megszületésétől az előadás utáni tapsviharig – az út, melyet te is szeretnél bejárni. A kényelmetlen igazság viszont az, hogy már a beszéded „startja” során bizonyos következtetéseket von le a közönség a várható „élvezeti értékekről”. A beszéded startja viszont sokszor nem ott kezdődik, hogy elsütöd az első mondatodat, hanem ott, amikor a szervező egy képet sugall a következő előadóról: rólad. Hogyan kezeld az introt az előadásod során?

 

Minden úgy kezdődött, hogy felkértek egy beszédre.

Álmaidban már a színpadon állsz fürkésző szempárok között és büszkén építesz fel egy világot, inspirálnod a hallgatóságot és átadsz egy üzenetet.

Igazi önbizalomerősítő megállóhely ez az egész dolog az életedben.

Mert létezik olyan ügy, téma, szenvedély, amely felemel, vagy épp levisz a mélybe és úgy érzed, ott a beszéd ígérete a zsebedben.

A magabiztosság élő szobraként várod a napot. Felkészülésből jeles, témád is fontos. Üzeneted átadásának sikere azonban a start mezőnél kezdődik. Ez pedig ott van, ahol a neved mellett elhangzik rólad néhány gondolat…

 

… a szervező részéről.

 

Ahhoz, hogy a közönség elfogadja, amit mondasz, hitelesnek kell lenned a számukra. A hitelesség felépítésének több összetevője is van:

 

  • Tisztelnek-e?
  • Megfelelőnek tartják-e a személyiséged?
  • Szavahihetőnek tartanak-e téged?
  • Szakembernek tartanak-e téged abban a témában, amiről beszélsz?

 

Lehet, hogy mindez a beszéded végéig ki is alakulna bennük, azonban, ha már az első percben lankadni kezd a figyelem, odáig el sem fogsz tudni jutni.

Mégis hogyan érnéd-el mindezt, ha már az elején nem vagy emlékezetes? Ugyan elhangzik rólad néhány „hitelességelem” a szervezők részéről, de a sikeres beszéded szántóföldjén ennyi szántás harmatgyenge segítség csupán.

Figyelmüket felkelteni, megtartani és hatással lenni a közönségre, fogcsikorgatóan nehéz műfaj. Képzeld el, hogy az emlékezetes előadásod után az óriási tapsvihar morajlásában az őszinte mosolyokat figyeled,

…dagadsz a büszkeségtől és teljes lazasággal lépsz le a színpadról. Miért?

Mert előrelátóként nem feledkeztél meg az introról sem.

 

 

 

De hát már bemutattak…!?

 

A bemutatószöveg (vagy „intro”), amit a konferanszié mond rólad az előadásod előtt, az általában nem „véletlenszerű”, hanem előre összeállított, sokszor felolvasandó szöveg. Gyakran sajnos viszont nem az, amit te szeretnél, hogy elmondjanak rólad.

Kivéve, ha te írtad meg előre a szöveget és elküldted a szervezőknek.
Nagy levegő, beszív, sűrít, benntart. Elszámol tízig.

Igen, ez azt jelenti, hogy teljesen kézbe veszed a rólad kialakult kép irányítását.

 

És most következik DrPrezi, a legtöbbet foglalkoztatott prezentációs tréner Magyarországon.

 

Nem hibáztatlak, ha nem keltettem fel az érdeklődésed. Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám: abban segítek másoknak, hogy ne kelljen unalmas előadásokat hallgatniuk?

A jó előadó legfőbb ismérvei:

 

  • témák és fókusz,
  • szavak,
  • analógiák és metaforák,
  • sztorik,
  • humor,
  • látvány,
  • tálalás és technikák.

 

Ezek azok, amiket nem kellene kiiktatni az előadásból, mert ha jókor és jól használod őket, megmenthetik az előadásod. Akár már az intronál is.

A gyenge üzleti kommunikáció generátorai sokszor a gyenge bemutatkozások. A siker ott kezdődik, hogy levágod a fölösleges sallangokat a bemutatkozásodból. Sokszor nem érdekes a céged neve. Fölösleges másodperceket rabolsz el mások figyelméből azzal, hogy megpróbálod már első körben a cégnevedet a fejükbe verni.

Nem érdekes, hogy hány éve vagy a szakmában, 20 vagy 5 éve? (Hitelességelemeket a beszéded során menet közben is el tudsz mondani.) Nem kellenek a közhelyek, vérszegény és erőtlen sallangok. 

 

 

Ez itt a sikeres előadásokat érő 10 másodperc

 

Kezdj egy olyan mondattal, ami kíváncsiságot kelt.

Koncentrálj az álmodra, arra, hogy milyen lesz az a jobb világ, amit megálmodtál és arra, hogy miért csinálod mindezt. Amikor lelkes vagy, tudni fogják, hogy valami szuper dolgot hozol létre.

Bemutatkozásod minden szava céllal hagyja el a szád, mert minden szónak jelentősége van. Hidd el, ahhoz, hogy valóban frappáns bemutatkozásod legyen, sokat kell csiszolni.

 

Hogyan mutatkozom be én bizonyos szituációkban?

A kezdő mondat általában valami figyelemfelkeltő:

 

Németh Zoltán vagyok, de a prezentációs alvilágban mindenki DRprezi néven ismer.

 

Legtöbbször analógiát használok:

Én egy olyan területtel foglalkozom, ami hasonlatos a focihoz. Sokan űzik, mindenki ért hozzá, de igazán profi kevés van benne.

 

Én egy olyan területtel foglalkozom, ami hasonlatos a golfozáshoz. Kívülről a látvány számít igazán, de mögötte komoly felkészülés, mérnöki pontosságú munka/számítás van.

 

Én egy olyan készséggel/képességgel foglalkozom, amit mindenki napi szinten használ és szinte SENKI nem tanulta hogyan kell csinálni. Pedig megtanulható.

 

Ha a munkám írom le közérthetően, akkor hasonlóképpen fogalmazok:

Abban segítek az embereknek és szervezeteknek, hogy emlékezetes előadásokat tartsanak. Mert a hallgatók emlékezni fognak az üzenetekre, a személyiségükre, a cégükre. Abban segítek, hogy az előadásaik közben eladják magukat, a terméküket. Ez egy olyan befektetés, ami napi szinten termel “profitot”, ha egyszer jól megtanuljuk.

 

A lényeg, legyen az introdban is érdekes, újszerű dolog, szakmaiság. Abban is, amit a szervező mond rólad. Legyen gondod rá!

 

Ha a beszéded elején nem sikerül kapcsolatot teremtened a hallgatósággal, akkor elvesztetted a fonalat és szinte esélytelen a sikeres folytatás. A korai kapcsolatteremtés előfeltétele annak, hogy az előadás üzenete eljusson a hallgatósághoz. Olvass a beszéded felépítésének kezdeti lépéseiről is bővebben előző cikkemben.

 

Ha soha nem találkozott még veled az adott közönség, és csak egyszer hallja a nevedet és azt, hogy mivel foglalkozol, pár perc alatt gyakorta el is felejtik. Ezért akkor sem dől össze a világ, ha a szervező általi bemutatásod után kicsit nyomatékosítod és elismétled az elhangzottakat te is.

 

A gyors kapcsolódás katalizátora, ha rögtön egy meglepetéssel indítasz. Az introd meglepetése is izgalomba hozhatja a közönséget. A kíváncsiság kielégítésének vágya ugyanis csökkenti a hallgatóságban megbújó bizonytalan és ismeretlen tényezőket. Aknázd ki a 0. pontban rejlő lehetőségeket az előadásodban: az intro erejét.

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük