A lámpalázat vélhetőleg neked sem kell bemutatnom: gombóc a torokban, gyomorideg, fokozott verejtékezés, szapora pulzus, mindent elöntő melegség. 

Megvan? Tudtad, hogy a lámpaláz azonban nem feltétlenül csakis „rossz dolog” lehet. Ha képes vagy felhasználni az előadásod sikeréért és felismerni a normális és koros változatát; akkor teljesítményed nem egy áldozat lesz a színpadon.  Vedd be a pirulákat lámpaláz ellen!

Ha tippelhetnék, akkor azt mondanám, hogy a tanulmányaid évei alatt nem is a tanulást és a vizsgákra készülést utáltad leginkább az egészben. Hanem azt a néhány napot, amikor a tudásodról számot kellett adnod.

No ebből is a szóbeli fajtától vert ki a víz úgy igazán.

Megvan annak a pillanatnak a nosztalgikus érzése, amikor az utolsó szóbeli vizsga után fellélegzel és egy kő esik le a szívedről, ahogy kilépsz az ajtón?

Nincs több stressz.
Hogyneeeee….

Mindaddig, amíg egy meetingen nem szükséges felszólalnod, vagy egy előadást tartanod, netán 2-3 percben mondani magadról néhány épkézláb mondatot egy szituációban.

 

Folyton prezentáljuk önmagunkat – ebben pedig nem csupán visszavethet, de segíthet is a stressz, a lámpaláz

Akár eljuthatsz oda is, hogy már spontán és elegánsan fogsz egy korábban lefagyást jelentő hibázást kezelni.

Mondd ki egy pillanatra kérlek: lámpaláz.
Jó, tudom…nem csináltál semmit. Én tudok várni.

Szóval: lámpaláz.

Mit is teszel, amikor lázas vagy egy influenzaszezon közepén? Vélhetően az igen magas lázat csillapítod, azonban a mérsékeltet hagyod dolgát végezni. Ugyanis a szervezet így küzd az éppen rá leselkedő veszély ellen.

Kiírtja a bacikat, a vírusokat.
Magas hőfokon gyilkol.
Ugyanezt tapasztalhatod az előadások során is: veszélyt érzékelsz.

Izgulsz, mert „mit fognak szólni”.
Izgulsz, mert nem akarsz leégni, az olyan ciki.
Izgulsz, mert tétje van a megszólalásodnak.

A tenyered mindeközben egy tüzet is elolthatna, úgy izzad. A hangod remeg, és elkezdesz ő-zni. Minden kimegy a fejedből.

Úgy érzed a lázat csillapítani kell, mert magas hőfokra tört. Azonban teljesen kiirtani nem is fogod tudni és nem is lehetséges azt. Ez a fajta láz ugyanis segíthet a legjobbat kihozni magadból.

Ezért kezelni szükséges csupán.

 

A stressznek ugyanis 3 fokozata van – ebből kettő az, amin jobb, ha rajta tartod a szemed.

Az átmeneti „jaj felenem kell”, „beszámolót kell tartanom stressz” általában izzadó tenyérrel, átázott inggel és heves szívdobogásérzéssel jelentkezik. Az a bizonyos gyomorideg – ami szárnyaló pillangóként terít le. A vérnyomás az egekben és a hányinger pedig szinte egy újabb pofon aznap az élettől.

A vizsgadrukk (is) a stressz leggyakoribb formáinak egyike. Általános jelenség.
Mindenki küzd vele: vagy minimálisan vagy eláztatva tőle.

Saját maga pedig vagy bevallja, vagy nem. Más alternatíva nincs.

A probléma akkor jelentkezik, ha a stressz másik kettő válfajával találkozol: amikor a rövid stressz után az átmeneti fázis nem oldódik fel. A szint ezen az emeleten már az egész szervezetre kezd károssá válni. A krónikus stressztől pedig úgy lemerül a test, mint a Duracell-nyuszi.

A lámpalázzal járó „normális stressz” tehát alaphelyzetben nem az ellenséged

 

A stressz a „vizsgadrukk fázisában” nem kóros, sőt előnyöddé válhat

Ugyanis a szervezet adrenalin- és noradrenalinszintjének növekedése a teljesítmény növekedésével is párosulhat ilyenkor. A túlzott izgalmat viszont célszerű kordában tartani, mert blokkolja a gondolkodást.

Ilyenkor jön a pánikreakció és rossz vizsgaeredmény.
Ha kezelni tudod a lámpalázat, akkor viszont megtanulsz magabiztosan előadni és beszélni. Győztes leszel az izgulás leküzdésében és a vizsgadrukk csillapításában.

 

Milyen pirulákat vegyél be a lámpaláz nélküli előadások érdekében?

 

Azokat a pirulákat kapd elő, melyek a stressznek nemcsak a tüneteit, hanem a kiváltó okát is kezelik. Amik növelik az önbizalmad és edzésben tartanak.

Ha a tested a magabiztosság jeleit mutatja az agynak, az képes megnyílni és tudásának legjavát adni. Itt írtam néhány gyakorlati gyorstanácsot a lámpaláz ellen>>>

1. Ne bliccelj, készülj fel az előadásra!

Még a legrutinosabb előadók sem engedhetik meg, hogy felkészületlenül rizsázzanak egy előadáson.

  • Fogalmazd meg az előadásod üzenetét.
  • Építsd fel a vázát.
  • Készíts hozzá egy prezi-t, vizuális mankókat.
  • Fogalmazd meg magadnak az előadásod konklúzióját: üzenetét.
  • Építsd fel az elejét és végét szinte betéve tudva.

A felkészületlenség nem bocsánatos bűn, hanem tiszteletlenség. Ez pedig önmagában is pironkodást vált ki a legtöbb emberből. Hiszen „elnézést, tudom nem kellett volna”, „sajnálom” reakciókkal félni fogsz a közönségedtől.

Mennyire féltél a vizsgáztatódtól anno?
Ha 20-ból 2 tételt tudtál, joggal remegtél, mint a kocsonya.

 

2. Ne akard megúszni a „szokatlan helyzeteket”

Te is afféle ember vagy? Tudod, aki tart az ismeretlentől, nem szereti a változásokat.
Inkább a napi megszokott rutinokba temetkezik.

A legtöbb dologra azt mondanád a legszívesebben: „Ez nem nekem való, én ilyet nem szoktam…”

Akkor életed nagyobb részét te is a komfortzónában éled, szituációs kihívásoktól mentesen. Ennek hátránya viszont az, hogy nehezebben kezeled a szokatlan szituációkat.

Minden, ami elüt a „megszokottól és normálistól”, az idegességet, nyugtalanságot vált ki benned. Azonban, ha tudatosan bevállalod ezeket a szituációkat, ezáltal folyamatosan magabiztosabb, jobb előadó leszel.

 

3. Kérj meg valakit, hogy hallgassa meg prezentációdat az elejétől a végéig.

Lehetőleg olyan személyt, aki nem fog veled finomkodni és udvariaskodni. Lehet ez egy tréner, mentor is. Így nem a falhoz vagy a tükörben magadhoz beszélsz, hanem egy emberhez.

Aki szakmai véleményt is alkothat az elhangzottakból. (Gyere el a Toastmasters Klubba és megtudod, hogy miről beszélünk.)

 

4. Érkezz legalább 30 perccel korábban a helyszínre – hogy miért?

Lesz időd megismerni a színpadot, a „kilátást”, a közvetlen környezetet és a közönség egy részét is. Így elkerülheted a „vadidegenek előtt adok elő” szituáció nehézségeit.

Helyette elkezdesz egy hullámhosszra kerülni a teremben ülőkkel. Tudatosítod magadban, hogy mit is szeretnél nekik átadni (üzenet) és miért; a legjobb előadók a közönségre fókuszálnak, nem önmagukra.

 

5. Tanuld meg helyesen használni a levegőt

Tudtad? Önbizalmat is ad a retorika.

Először lélegezni kell megtanulni. Ugyanis máshogy kell elmondani egy bészedet a színpadon -pl. jó hangerővel – mint a hétköznapok során beszélni. A helyes beszédtechnikával kivitelezett kiállás olyan önbizalmat ad, mely a lámpaláz leküzdésében is segíthet.

Erről beszéltem az Atv Reggeli műsorában, itt nézd meg:

Amit feltétlenül felejts el lámpaláz leküzdésének harcában

A „nem alszom előtte éjszaka, helyette is erre készülök” szituációt, az alkoholt és a koplalást vagy túlzott zabálást. Egyik sem hat pozitívan a teljesítményedre.

Mint ahogy az sem, ha nem békélsz meg a csenddel.
Igen, arról a bizonyos szünettartásról beszélek, amitől rettegsz, amikor épp beszélsz.

A csendet elkerülendően, folyamatosan beszélsz; gyorsan beszélsz; hamar elhadarod a mondandódat.

Egyszerűen túl akarsz esni rajta.
A hallgatóságodnak viszont nincs ideje megérteni, nincs ideje feldolgozni, nincs ideje átélni az információt.

Ezzel kapcsolatosan ajánlom neked szerzőtársam (Előadók, Tehát vagyok c. könyv) és a Retorika Edzőtábor lámpaláz szelídítőjének – Laura Neisz-nek a cikkét.

Ha képes leszel a természetes félelmet átalakítani, felhasználni a produkció hatásosabbá tétele érdekében; akkor nem gátlásosabb leszel, hanem egy adrenalinlökettel életed legnagyobb dobásait viheted véghez a színpadon.

 Ne légy a lámpaláz áldozata, alakítsd személyiséged egyik erősebb változatává a benne lévő erőt. Gyere el a Toastmasters Klubba, illetve a hamarosan megrendezésre kerülő Fesztelen Előadó képzésre.