Prezi.com III.: Ismeretlen eszközök

Az előzőekben szó esett a prezi.com egyik nagy veszélyforrásáról, a túlanimálásról.

A rossz helyen, indokolatlanul használt forgatásokba és zoom-olásokba a közönség előbb-utóbb beleszédül és meg is unja azokat. Ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy minek mi a jelentése a programon vagy egy adott prezentáción belül.

Természetesen az alábbiakban leírtak nem kőbe vésett szabályok, azoktól indokolt esetben el lehet, sőt el is kell térni.

  1. Zoom-olás
    A nagyítás-kicsinyítés a rész és az egész egyszerre, összefüggéseiben történő megmutatásának az eszköze. Tehát zoom-olni akkor érdemes, amikor a főgondolatnak egy részletét, egy alpontját akarjuk kifejteni.
  2. Forgatás
    Az elforgatás jelentése egy új nézőpont megmutatása. Ha például ugyanazt a témát három különböző szempontból kívánjuk megvilágítani, akkor szükséges ehhez a lehetőséghez nyúlni.
  3. A meglepetés eszköze a kontraszt, amely a különbségekben rejlő erőkre épít. A prezi.com-nál kézenfekvő a kicsi és a nagy ellentéte, tehát figyelemfelkeltő lehet egy nagy léptékű zoom-olás. De kihasználhatjuk a színekben vagy a formákban rejlő kontraszthatásokat is. Azonban ne feledjük, ha minden kontrasztos, akkor semmi sem az, csak ritkán használjuk ezt az opciót!
  4. Keretek:
    A prezi.com végtelen vásznának is érdemes határt szabni, hiszen ezáltal jön létre a gondolatok érthető és átlátható struktúrája. A keret tulajdonképpen a PowerPoint diáit helyettesíti. Mégis sokkal nagyobb szabadságot hagy, hiszen nem csak mellérendelést, de – akár a többszörös – alárendeléseket is megengedi. Az összetartozó gondolatokat lehetőleg egy helyre, egy keretbe rendezzük, hogy közönségünk már az első pillanatban átlássa a gondolati rendszerünket!

Mester Tamás, BME

*

A sorozat eddigi részei:

https://drprezi.hu/prezi-com-ii-veszelyek/

https://drprezi.hu/prezi-com-i-intro/

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük