Gondolatok a HÉTKÖZNAPI PÉLDAKÉPEK NEM HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEI margójára
Nyilvános megmérettetésekre csak kulcslyukon nézelődve a legtöbb ember azon agyal, hogyan tudja egyszerűbbé, izzadságmentessé tenni a helyzetet. A nagy betűs helyzetet, amikor a terem közepén felállva ki kell nyitnia a száját. Ha épp nem a harmadik utat választja: kifogássokkal csúszik ki a nyilvános szereplés fojtogatói indái alól. Milyen téveszmék akadályoznak a valódi fejlődésben a nyilvános szereplések kapcsán?
Jogász, közgazdász múlttal, a karrierváltás útján elindulva én is eljutottam abba a fázisba, hogy ma már kijelenthetem, hogy nem dolgozom.
Mert azzal foglalkozom, ami lázba hoz, méghozzá szenvedéllyel. Bármire képes vagyok lazán és könnyedén! Én is az a generáció vagyok, aki 45 évesen jött rá, hogy le tudsz élni egy életet úgy, hogy saját magaddal nem találkozol soha.
Három igazán égető és gyakori tévhit létezik a nyilvános megmérettetések kapcsán, ha az önfejlesztés szemüvegén keresztül nézzük meg. E három tévhit gyakori fekvőrendőrként terpeszkedik a sikereink útján, és rendre le is lassítanak. Akadályoznak, hogy elérd az életcélod. De semmi pánik. Az életem legnagyobb szlogenje az, ha elb***od is jó, csak találd meg!
Kende-Hofherr Krisztinánál jártam
A hétköznapi példaképek nem hétköznapi történetei (Sláger FM) c. műsorban beszélgettem Krisztinával arról, hogyan vezetett az utam közgazdaságtan és jogi tudás mellől a retorika vízére. A szokatlan igazság az, hogy a vadvízi evezéses túracégen és csapatépítésen át, a blogírás útvesztőin keresztül végül oda lyukadtam ki, hogy 20 éve a legkeresettebb hazai előadói tréner lehetek.
Fotó: Kende-Hofherr Krisztina
Mindemellett olyan emberekkel dolgozhatok, akiknek van egy szakmai becsípődése és szenvedélye. Hiszen nem csak pénzért csináljuk a hivatásunk, hanem blogolunk, könyvet írunk, gyerekekkel foglalkozunk. Hiszem, hogy az a sikeres ember, aki megtalálja a küldetését és utána azzal is foglalkozhat.
Karrierről, lámpalázról, sikerről, gyerekekkel való munkáról, vadvízi evezésről, gyereknevelésről és vállalkozói szellemről (is) beszélgettünk, amit itt hallgathatsz meg, illetve az Instagramon is megnézhető.
Tehát milyen banánhéjakon csúszhatsz el az önfejlesztés, a kommunikációs fejlődés és retorikai tanulás kapcsán? Tudod abban az időszakban, amikor slide-karaokézás után pánikolva jössz rá arra felsővezetőként, hogy lényegében eddig sosem írtál beszédet.
És fogalmad sincs hogy kell.
Önfejlesztés kampányszerűen, létezik?
Mielőtt válaszolnék, csavarként felteszek egy másik kérdést.
Mert enélkül nem fogod megérteni az elsőt. Miért van az, hogy a legtöbb „diétázó” pár hét vagy hónap után pontosan ugyanazt csinálja, mint azelőtt? Nem sokáig bírja az életmódot.
Miért?
Azért, mert olyat csinálnak, ami nem szívből jön.
Lehet az egy pillanatnyi fellángolás, divat, elismerésért tekerő megfelelési kényszer szülte helyzet. Bármi. DE nem szívből jön. Ráadásul ma már, ha szeretnénk valamit, azt nagyon és azonnal. Miközben gyakran fogalmunk sincs róla, hogy mi az a következetesség, a folytonosság, a kitartás.
Látunk a környezetükben egy jó példát, egy távoli célt, ami azonnal kell és ugrunk egy nagyot. Ha viszont nem sikerül – és ez elég gyakori, hogy nincs instant megoldás –, akkor az „én megpróbáltam” címkével saját lelkiismeretüket megnyugtatva visszaülünk az eredeti helyzetbe. Abba az életbe, amelyben eddig sem tudtuk jól érezni magunkat – ezért utólag inkább megszépítjük azt. Ráadásul mivel bele is buktál már egyszer, így a hited is megtört.
A közöny a fejlődés mérgezett almája.
Mint ahogy a kampányszerű önfejlesztés is csak a fejlődés illúzióját keltő felfogás.
A kampányszerű tréningeknek, prezentációs továbbképzéseknek is csak akkor van igazán értelme, ha mellette beépült rutinként ott él a mindennapokban a fejlesztésedre szánt idő.
A retorika önfejlesztő ereje, a folyamatos fejlődés iránti elszántság.
Előadói képességeid fejlesztése – spórolósan?
Az ember nem szépen beszélve születik, ez nem jár neki alanyi jogon – tanulható és fejleszthető elemekről beszélünk.
Egy prezentáció, nyilvános beszéd megszólalás csak annyira hatékony, mint amennyire a megjelenítése, tálalása is az.
Mindennapi érvényesülésedben viszont fontos szerepet játszik a hatékonysága. Hiszen ettől függ, hogyan tudod kifejezni magad, hatásosan tudsz-e érvelni, mennyire tudsz megoldani egy problémát hatékonyan, a konfliktust miként kezeled és pozícióban való helyzetedet is megszabja – pl. vezetői – vagy üzleti/piaci érvényesülés terén.
Az előadói készségeid, a retorikai tudásod fejlesztésében választhatod a KISPÓROLÓS verziót, a konfekciós nekifutásokat és lehetőségeket. Ezek elsőre mindig pénztárcabarátabbak vagy akár ingyenesek. Habár ez esetben számos szakmailag értékes jótanáccsal lehetsz gazdagabb és vonalvezetőnek, mankónak kiválóak, a lehetőségeid itt korlátozottabbak.
A SZEMÉLYRE SZABOTT verzióval már egyéni paramétereid, erősségeid (miben vagy igazán jó: történetmesélés, metaforák, humor) alapján kifejezetten neked készül el egy retorikai edzés-és étrendtervet.
Ez drágább, de mégis ezzel kapsz élesebb térképet a célod eléréséhez. Az emberek többsége azért bukik el, mert egy önmagára erőltetett minta szerint próbál fejlődni. Fut a célért, de nem élvezi magát a folyamatot.
Kezdetben a cél felállítása van napirenden, utána állapotfelméréssel, erőforrások megtalálásával és végül pontos stratégiával érdemes belekezdeni. Amit most látsz, az nem végítélet, csak egy állapot.
A jelenlegi állapotod.
Az önfejlesztést nem veszed le a polcról
Minek fektetnél bármibe is energiát?
Komolyan kérdem.
Egy inspiráló, emlékezetes és minőségi beszéd olyan tud lenni, mint egy jó kenyér. A prezentációs világban úgy vágyunk rá, mint egy gasztro-csúcs szellemi táplálékra, egy falat kenyérre!
DE ha az életben a kenyeret levehetem a polcról anélkül, hogy meg kellene dagasztanom, ki kellene sütnöm, miért ne vehetném le egy másik polcról a motivációt, az előnyös testbeszédet, az artikulált, pregnáns és érthető beszédet vagy épp az emlékezetes előadás készségét?
Most és azonnal. Lehetőleg egyetlen tréning után.
Ha minden azonnal elérhető, mi a fenének fektetnél be időt és energiát bármibe? Miért kéne egy beszédet az alapoktól felépítened? Miért kellene az önfejlesztés magaslatát megmásznod, ha helikopterrel is felmehetsz?
A kellemetlen igazság az, hogy bármennyit is töltünk egy lyukas zsákba, a tartalom alul ki fog folyni és idővel végül megint üres lesz. Hiába szeretnénk kevesebb befektetéssel és munkával, minél gyorsabb eredményeket elérni, ha azzal a bizonyos lyukkal nem foglalkozunk.
Ha kijelölünk egy konkrét célt – például öngátló lámpaláz nélkül szeretnék megszólalni mások előtt –, akkor szükséges azt is átgondolni, hogy mi vezetett odáig, hogy remeg a kisujjad a lámpaláztól. A legtöbben a téma komplex látásmódja nélkül csak egy gyors megoldást keresnek.
Az előadói készségeid fejlesztése egy tanulási és önmegismerő folyamat része.
A lámpaláz krónikus, nem akkut
Mi van, ha a megbeszélésen nem tetszik majd az ötletem?
Miért nem mosolyog ma senki és miért tekintgetnek kifelé?
Mit fognak szólni mások?
Számos olyan élethelyzet adódik, ahol a „fiam, te nem vagy szereplős alkat” szülői bírói ítélet jogerőre emelkedik.
Peregnek tovább az idő homokórájának szemei, és szépen komótosan a kezdeti optimista lelkesedést elfojtó szégyen és kudarc fájdalma átalakul amolyan bénító „nemtörődőmséggé”. Azaz halálos beletörődéssé.
A szőnyeg alá söprés soha nem működik. Ami oda kerül, az előbb-utóbb ki is jön onnan.
Az önmagunkról alkotott alaphiedelmek, a gyermekkorunk óta cipelt terhek, szégyenek, rossz emlékek és kommunikációs berögződéseink levetkőzése akár évekig tartó kemény önismereti munkát jelentenek. Soha nem a cél elérése változtatja meg igazán a megjelenésed, hanem az az út, amit a célod felé haladva bejársz.
Mert különböző életesemények és szereplők alakítják a mai működésünk.
Ez a munka mindig belső munkát jelent – tehát soha nem lehet csak a környezet kívülről érkező pozitív megerősítéseivel másmilyenné, adott esetben jobbá válni.
Lámpalázasak pedig nemcsak az új helyzettől való félelem miatt lehetünk (ez természetes), de a múltbeli fel nem dolgozott események miatt is.
A lámpaláz leküzdése is önfejlesztő folyamat.
Mert már megszoktuk, hogy lámpalázasak vagyunk?
Megszoktuk, hogy egyszerűen „nem vagyunk előadó típusok”.
Megszoktuk, hogy szóban nem vagyunk túl izmosak.
Megszoktuk, hogy mi jelentéktelenek vagyunk.
Csoda, hogy a legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát előadás alatt, miközben folyamatosan egy negatív csevegést hallgat a fejében? Belső párbeszéd zajlik le bennünk, és amikor ez duruzsol – a múltkor is leégtem, milyen ciki volt – a láthatatlan kezek felnyúlnak és lerántanak minket.
A lámpaláz a “fejedben” létezik először. Kizökkent a jelen szituáció pillanatából a jövőbe; a sok “mi lesz ha…” kérdésekkel.
Ideig óráig küzdünk ellene, a magabiztosság látszatát próbáljuk kelteni. Magunkba fojtjuk az előadói félelmeket, beszédtechnikai kihívásokat, a lámpalázat. Hamis, kirakat- és látszatidillt gyártunk, aminek üvegablakát azok a krízisek, elbakizott nyilvános megmérettetések zúzzák be, amik idővel már túlságosan nagyra nőnek.
Egyetlen nyilvános szereplés és máris szilánkosra tőrünk.
Mert akkor ott már nem lehet őket elhárítani. A rutinosan felépített homlokzat mögött időzített bombaként jönnek elő.
Mindig azt tanácsolom, hogy őszintén nézz szembe a konkrét előadói kihívásaiddal, mielőtt betörik a kirakat. Hagyj fel a színjátékkal és építs valódi hitelességet, plafonig hevített sikerrel bármely nyilvános megmérettetésben. A lámapláz nem tüntethető el, de ellenségből szövetségest csinálhatsz belőle.
Ahelyett, hogy kétségbeesnél, kezd el a széked tompa háttámlájához dörzsölni a köteleket: ehhez a Fesztelen Előadó tréning jó kiindulópont. De csak a kezdet.
Szókratész mondta: „A változás titka az, hogy ne a régivel harcolj, hanem minden energiád az új építésére összpontosítsd.” Kezdj neki az újnak!
