TEDx titkok: Danyi István (Stipi)

Új sorozatunk célja, hogy betekintést adjunk a hazai TEDx előadók felkészülési folyamatába, a megküzdéseikbe, az elért sikereik mögött húzódó munkába. Remélem lesz olyan olvasó, aki ezt a saját felkészülésébe is be tudja majd építeni. 

Mai előadónk: Danyi István (Stipi), a TEDxBenedekhegyen adott elő. A téma fontossága és egyedi szemléletű megvilágítása mellett nekem leginkább a humor, mint eszköz használata tetszett leginkább. A 16 perces előadás alatt 28x nevetett a közönség. Ez kétszerese volt a konferencia átlagának.

 

 

A miért?

 

Gyermekkorom óta mélyen gyökerező szereplési vágy van bennem. Már általános iskola alsó tagozatában jártam szavalóversenyekre és a színpadi jelenlét azonnal magával ragadott. Egyszerűen imádom az egészet, minden izgalmával, minden dicséretével, minden kritikájával együtt. A későbbiek során sem múlt ez a fajta szereplési vágy. A középiskolai szalagavatónkon elsőként jelentkeztem a műsorunk konferálására, az egyetemen a csoportos feladatokat szinte mindig én prezentáltam. Amíg mások ódzkodtak attól, hogy mások előtt beszéljenek, én kihívásként tekintettem rá, amit meg akartam ugrani.
Amikor láttam Pusztai Ádám TEDxYouth@Budapest előadását, azonnal tudtam, hogy nekem egyszer TEDx színpadon kell állnom. Ez a belső hajtóerő velem maradt 4 éven keresztül.
Ott voltam minden eddigi TEDxBenedekHegy rendezvényen és vártam arra a pillanatra, amikor én is ott állhatok”.
Bár előző évben is pályáztam, akkor nem kerültem be, de idén összeállt bennem az ötlet annyira, hogy átjussak a rostán. És hát azért valljuk be, látva előadótársaim beszédeit, magasan volt a léc.

Az ötlet

Nyáron, amikor kiírásra került a konferencia témája, láttam a kapcsolatot az időgazdálkodás és a Élet 5.0 között. Ha magasabb szintre akarjuk emelni a létünket, akkor a gyorsuló világ megköveteli tőlünk, hogy mi is vele együtt gyorsuljunk. Azonban ez nem ilyen egyszerű, mert van egy feloldhatatlan dolog. Egy nap 24 óra. Ezt szerettem volna összekapcsolni azzal a gondolattal, hogy nem az a baj, hogy nincs időnk. Mert ugye ez kifogás. Mézesmázos megfogalmazása annak, hogy nem elég fontos valami. Így született meg a beszéd magja.

Nem az a baj, hogy nincs időd. Van időd! Az a baj, hogy a feladatod túl sok.

E köré a gondolat köré építettem fel az egészet.

 

A beszéd felépítése

 

Augusztus vége óta 6 különböző változatban próbáltuk ki, hogyan lehet ezt az üzenetet jól átadni. Lépésről-lépésre állt össze a végleges változat és büszke vagyok arra a beszédre, amit együtt hoztunk létre. Bizony, együtt a felkészítőkkel és a többi előadóval. Minden próbán átbeszéltük, hogyan lehetne jobb és ezeket igyekeztem beépíteni magába a beszédbe is. Egy idő után a struktúrán már nem változtattam, már csak apró finomításokat végeztem egyes mondatokon. A beszédem logikája úgy épült fel, hogy az első felében a „nekem erre nincs időm” mondatot támadjam. Erre hoztam kutatási anyagokat, saját történeteket, hogy alátámasszam, nem az a baj, hogy nincs időnk. Ezt vezettem át a beszéd felénél arra, hogy „az a baj, hogy túl sok a feladat.” A beszéd második fele arról szólt, miért probléma, ha sok a feladat és hogyan tudod elkerülni.
Az előadást bár nem szántam humorosnak, mégis néha engem is meglepett a közönség reakciója.
Néha olyan helyeken is nevettek, ahol nem is számítottam rá. Ez iszonyú jól esett a színpadon. Mint később megtudtam, a beszédek közül az enyémen volt a legmagasabb a nevetési arány (1.8), ami azt jelenti, hogy percenként majdnem kétszer nevetett a közönség. Borzasztó büszke vagyok erre a statisztikára.

Az előadás napja

 

Nem tagadom, stresszeltem. Bíztam magamban és abba, hogy megfelelően felkészültem, de mégis volt bennem egy egészséges mértékű lámpaláz, amit próbáltam magabiztossággal és humorral eladni az egész nap folyamán. A beszédemet a második blokk harmadik előadójaként mondtam el, így utolsó előttiként kicsit nehéz volt feldolgozni, ahogy előadótársam sorra szabadulnak fel a beszédeik után, míg nekem még ott áll a feladat az orrom előtt. Amikor Dallos Zoli, aki előttem állt színpadra befejezte a beszédét és ott álltam bemikrofonozva, készen a színpadra lépésre elöntött a pánik.
Minden lehetséges bukta és baki átfutott az agyamon attól kezdve, hogy elesek a lépcsőben felfelé menet, egészen odáig, hogy a prezentációt nem tudom majd kezelni, vagy elakadok a beszédben.
Vettem két hosszú és mély levegőt, kifújtam szépen lassan és amikor megláttam az intróban a képemet és azt, amiről beszélni fogok, elöntött a nyugalom. Rájöttem, hogy mindaz, amiről beszélek nem a fejemben, hanem a szívemben van, mert hiszek abban, amiről beszélni fogok. Hiszek abban, hogy mindenkinek van ideje és csak a döntéseinken múlik, hogyan használjuk fel. Felsétáltam arra a bizonyos piros pöttyre, elkezdtem a már jól begyakorolt első három mondatot és onnantól nem volt megállás. A szavak már annyira maguktól értetődően jöttek belőlem, hogy tudtam olyan dolgokra is figyelni, hogy hogyan játsszak a hangommal, milyen a testtartásom, mit csinálok a kezemmel. Meg tudtam élni minden pillanatot és minden nevetés, ami a nézőtérről jött, csupán még erősebbé tett. Amikor elmondtam az utolsó mondatot és elkezdett tapsolni a közönség egy pillanatra elszorult a szívem. Úgy érzetem, hogy őszinte volt a taps és, hogy tényleg élvezték az előadást. Zavarban voltam, hiszen hatalmas megtiszteltetés volt elnyerni a közönség tetszését.
A nap fénypontja az elismerések begyűjtése volt. Nem győztem megköszönni a sok kedves szót és gratulációt, amit a nézők adtak, miután végetértek az előadások. A legnagyobb elismerés azonban az volt, amikor Pusztai Ádám mondta, hogy büszke rám. Már lassan 10 éve ismerjük egymást és mindig példaképként tekintettem rá. Tőle ez a fajta elismerés mélyen belém égett és örökre hálás leszek érte.

Összegzés

Imádtam. Nem csupán az előadást, hanem az odáig vezető teljes utazást. Az előadótársaimat, a szervezőket, de még a gyomorgörcsöt is.
Büszke vagyok rá, hogy elmondhatom magamról TEDx előadó vagyok.
Nem tudom eléggé megköszönni a szervezőknek és felkészítőknek, előadótársaimnak, barátaimnak, hogy eljuttattak idáig. A legnagyobb köszönet, azonban páromat Mia Baté-t illeti, aki mindig bízott bennem és támogatott, ha arra volt szükségem. Köszönöm! 🙂 ?

Hogyan tovább?

Tudom és tisztán látom, hogy számomra boldogságot jelent, ha előadhatok. Most, hogy megugrottam az eddigi legmagasabb kihívást, bátran állok elébe bármilyen előadásnak. Határ a csillagos ég! 😉

Neked van ötleted, amiről szívesen beszélnél a világnak?

Köszi szépen, hogy foglalkozol vele!

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük