Rég izgultam ennyire prezentáció miatt….
Pedig nem is én, hanem egyik ügyfelünk, Laci ad elő kedden. Ez lesz élete első 1,5 órás bemutatója – egy hónappal ezelőtt pedig úgy ültünk le beszélgetni, hogy elmondta, még soha sem tartott komolyabb nyilvános beszéd-et, ezért nagyon-nagyon feszélyezve érzi magát, szó szerint reszket az ilyen helyzetekben. Az élete viszont úgy alakult, hogy nemsokára a mindennapjai részéve fog válni a kisebb-nagyobb közönség előtti szereplés, ezért szeretné megtanulni, hogyan tarthat hatásos előadást, hogyan számolhatja fel a félelmeit.
Lacival a szokásos módon kezdtük a munkát, kis elméleti alapozással (komfort-zóna elmélet, személyiségtipológia, előadás-technikai alapok) és ismerkedéssel töltöttük az első alkalmat. Nagyon hamar kiderült, hogy egy nyitott, beszédes személyiség, aki szeret az emberekkel foglalkozni. Talán ezért is volt kicsit nehéz felderíteni, hogy pontosan mi okozza a feszültséget nála, mi az, amitől konkrétan fél, hiszen a fent említett személyiségjegyek jó alapok az előadói-készségek fejlesztéséhez. Mindenesetre felállítottunk egy egyhetes tervet, – ez főleg a komfort-zónájának tudatos és folyamatos, lépésről lépésre történő bővítéséről szólt, – amelynek szerves része volt, hogy minden nap, amikor lehetősége van rá, gyakorolja az emberek előtti nyilvános beszéd-et, először csak 2 percig, aztán 3, majd 5 percig. Szerencsére a munkahelyén erre kapott lehetőséget, hosszabb előadások felkonferálójaként.
A következő alkalomra ennek hála kiderült, hogy amikor az emberek előtt áll, két nagy félelem jön elő belőle – mindkettő a saját egyéniségéből fakad:
- Mivel beszédes alkat, hajlamos a csapongásra és aggasztja, hogy elfelejti, hogy mit kéne mondania, mi a következő vázlat pont.
- Mivel nagyon emberközpontú, nagy félelem benne, hogy esetleg negatívan ítélik meg az emberek, hogy antipatikus lesz nekik.
Tulajdonképpen mindkettő egy tipikus előadói-stressz elem.
Az első problémára elég konkrét és kézenfekvő a megoldás, egy A4-es lapon nyomtatott, jól látható, tömör és praktikus vázlatot állított össze magának, ami ott lesz előtte az asztalon, bármikor beletekinthet, amikor esetleg elakadna. A második kicsit megfoghatatlanabbnak tűnik, emiatt nehezebb is feloldani, de a beszélgetések során tisztáztunk néhány dolgot, ami egy rutinos előadónak talán egyértelmű, de neki eszébe sem jutott.
- Egy előadó mindig valódi értéket ad a közönségének, saját tudását, saját tapasztalatát, saját érzéseit. Ez valójában csak és kizárólag pozitív érzést kelt az emberekben. (Ráadásul Laci előadása a résztvevők számára nem is kerül pénzbe, így nagyon nem is kérhetnek számon rajta semmit.)
- Az előadó mindig kap egy bizonyos mértékű alapvető (induló) tiszteletet és pozitív fogadtatást a közönségétől, hiszen mégis csak ő áll kint és őt hallgatják.
- Lacinak ösztönösen az arcán van a mosoly, még, ha sok ember előtt is beszél. Ez már önmagában lefegyverző.
Mindezek ellenére a világ legtermészetesebb dolga, hogy izgul és amikor a színpadra kiáll, ezerrel dobog majd a szíve a torkában.
Miért? Mert még soha nem nem adott elő folyamatosan másfél órát. Nincs a komfort-zónájában az, hogy 20-30 ember előtt egy komplett szemináriumot tartson. Ez egy ismeretlen dolog számára, nyilvánvaló tehát az adrenalin-löket. De! Ott lesz előtte, amit eddig elért az elmúlt egy hónapban, hogy 5 percet az emberek előtt beszélni már szinte rutinosan tud, meg tud nyitni egy prezentációt (, amit egyébként talán a legnehezebb rész) és már hatékonyabban be tudja vonni a közönséget az előadásába. Ez az előadás már nem egy nagy ugrás lesz neki az ismeretlenbe, hanem a következő lépés az úton, amin elindult. Végig hangsúlyoztam neki, hogy a legfontosabb, hogy amikor ott áll az emberek előtt és elbizonytalanodik, ne az az ösztönös gondolat legyen a fejében, hogy menekülni kell ebből a helyzetből vagy túl kell lenni rajta, hanem az, hogy ez az egyik legjobb lehetősége az önfejlesztésre, hiszen folyamatosan a saját korlátait feszegeti, a saját személyiségét formálja, a saját komfort-zónáját bővíti.
Ha visszatekintek Laci egy hónappal ezelőtti előadói-készségeire, máris óriásit fejlődött. Ő maga is azt mondta, hogy számára nagy erőt ad, hogy az akkori énje számára elképzelhetetlen volt az, ahol most tart. Most viszont már sokkal tisztábban látja és sokkal elérhetőbbnek tartja a célt. És ez csak és egyedül az ő érdeme!
Úgyhogy most nagyon drukkolok neki, hogy jól sikerüljön a keddi előadása és pozitívan zárjon, ne stresszként, hanem egy új kalandként élje meg ezt az alkalmat!
Utána pedig aktívan folytatjuk a fejlesztést, a már részben elkezdett kamerás elemzésekkel, testbeszéddel, vokalitással, stb…
Mester Tamás
(A szerző a prezimagyarul.hu blog szerkesztője)
