A gyerek, mint zsinórmérték

Egy nagyon érdekes képzésen vettem részt a héten. (szerepismeret, szociometria, csoportdinamika témában). Több résztvevő fogalmazta meg, hogy szakmai álma egy saját elmélet létrehozása. Ekkor eszembe jutott, hogy valami hasonlót már régóta fogalmazgatok magamban. Ezért most megosztom Veletek. Jelenleg még csak egy magkezdemény, de úgy érzem már a leírásával is elkezdhet növekedni 🙂

Az „elmélet” alapja, hogy szeretnék találni egy olyan rendszer-analógiát, ami a lehető legtöbb közös tulajdonságot hordozza a prezentációs készségekkel. Az analógiák fontos tulajdonsága, hogy a bonyolult dolgokat egyszerűen tudjuk általuk elmagyarázni. Ezért használjuk őket. Prezentációs technikákban rám a legnagyobb hatást Garr Reynolds könyve tette (magyarul is megjelent PreZENtáció címmel), melyben a Japánban élő szerző a ZEN filozófia és művészet legjellemzőbb tulajdonságait használja ki, mint zsinórmérték. (egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz róla)

Az utóbbi hónapokban sokat kerestem egy hasonló megoldást, melynek megtalálásában végül a lányom segített, mint gyermek. Mivel? A gyermeki lét őszinteségével, kiváncsiságával, unatkozásaival, történet éhségével.

Az elmélet lényege:

.KÉSZÜLJ, PREZENTÁLJ ÚGY, MINTHA A RÉSZTVEVŐID GYEREKEK LENNÉNEK!

Mire van szüksége egy gyermeknek, ha kommunikálunk vele?

  • Egyszerű fogalmakra
  • Egyértelmű magyarázatokra, kifejezésekre
  • Sok történetre, sztorira
  • Színes előadásmódra
  • Sok érdekességre, motivációra
  • Felfogható mennyiségű információra

Nézzük csak meg ezt a listát újra. Ezek a jó prezentáció ismérvei is. Már csak ki kell dolgozni az analógiát és publikálni, hogy megfeleljen a fentiekben leírt szempontoknak is 🙂

dr. Z

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel!

Gyakorlatias, azonnal használható prezentációs tippek az e-mail-fiókodba. Kéred?

Blog feliratkozás

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

0 Responses

  1. Teljesen egyetértek ezzel a megközelítéssel. Néhány hónapra én is elkezdtem alkalmazni prezentációim során. Mintha a 11 éves lányom számára készíteném, néha őt is elviszem, hogy majd otthon elmondja a véleményét. Az ő kritikája igazán megszívlelendő: amikor számára is érdekes volt, akkor tudom, sikerült elérni a célt.
    Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük