Aromaterápia és prezentáció?
Néhány héttel ezelőtt egy különleges előadáson ültem. Üzleti találkozó volt, egy kedves fiatalember beszélt a színpadon. Az első pillanatokban éreztem, hogy rettenetesen izgul. Izgul annak ellenére, hogy szakmailag teljesen hiteles volt, tudtam, hogy mindaz, amit mond, mély tudáson és tapasztalaton alapul. Látszott, hogy készült, időben érkezett, látszólag semmi oka nem volt annak, hogy ne legyen tökéletes az előadás. Mégis, valami, valami apró dolog hiányozhatott. És ekkor jutott eszembe: az aromaterápia, amivel segíthetek Neki!
Elgondolkoztam, hogy mit kapcsolok az üzleti élet fogalmához. A következők ugrottak be: siker, pénz, fejlődés, emberi kapcsolatok, stressz, pszichoszomatikus betegségek, álmatlanság, szorongás, bukás.
Az aromaterápia pozitív hatásai
Ha hisz benne az ember, ha nem, működnek. Az illat a légzéssel akaratlanul is bejut a szervezetbe, hiszen az öt érzékszerv közül a szaglás az egyetlen, amit nem lehet “kikapcsolni”. Így segítenek nekünk az illóolajok. Segítenek gondolkodni, koncentrálni, kapcsolatokat építeni, feszültséget levezetni. És nincs ez másként az üzleti életben sem.
Öt illóolajat melyek egyenként, vagy együttesen alkalmazva megoldást nyújthatnak bárkinek egy-egy prezentációra, előadásra készülve, vagy épp a világot jelentő deszkákon.
1. Első tárgyalás előtt a szimpátia kialakításához a kubebabors olajat ajánlom, melynek kellemes citromos illata hozzájárul a pozitív légkör megteremtéséhez, nyitottá és érdeklődővé teszi a tárgyaló feleket. Ez az illat lehet velünk egy darabka papírzsebkendőn, az irodánkban párologtatva, vagy épp egy könyv lapján magunkkal hordozva.
2. Egy prezentáció megtartásához, tárgyalás levezetéséhez a babér olaja a megfelelő, mely a szónokok növénye (babérkoszorú). Használatával oldódik a lámpaláz és könnyebben öntődik a gondolat szavakba. Kiváló társa az ügyvédeknek, egyetemi tanároknak, trénereknek. Kellemes mellékhatásként megvéd minket a jelenlévő fertőző betegségektől is.
3. Az eukaliptusz illóolaj növeli a koncentrációs képességeket, elősegíti a logikus gondolkodást. Kiváló társ a felkészülésben gondolatok rendszerezéséhez, szövegíráshoz. Heves viták megelőzésére kubebával együtt párologtatva csillapítja az indulatokat és segít megteremteni a „nyer-nyer” pozíciót. A gyógyító eukaliptusz jelmondata: “Világítok Neked, hogy tisztán láss!”*
4. Kudarcok és megoldhatatlan problémák elengedéséhez a cédrus olaj szükséges. A koncentráció elősegítésével hozzájárul a helyes megoldás mielőbbi megtalálásához. Napi szinten ad vissza időt és energiát, ha a problémamegoldás egyszerűbbé, könnyebben kezelhetővé válik. Menedzserek, cégvezetők, értékesítők társa lehet. A cédrus jelmondata: “Szánj időt az önvizsgálatra, ami ott belül van, az a legfontosabb.”*
5. Levezetésként a mandarin olaj ellazít. Segítséget nyújt a munkahelyi gondok hátra hagyásában és a stressz feloldásában. Megteremti a pihenés és regenerálódás légkörét, életünk békés pillanatait idézi. Jelmondata: “Játékos kedvvel, vidáman élj!”*
A cikk megírásában az Illicum Stúdió szakértői voltak a partnereink. Amennyiben érdeklik a részletek, érdemes felvenni velük a kapcsolatot : Illicum Stúdió
https://www.facebook.com/illicumstudio/?ref=search
* (Forrás: Aromalexikon)