A most induló sorozatban olyan embereket szeretnék bemutatni, akit sokat tesznek azért, hogy a magas szintű prezentációs kultúra minél stabilabb és elérhetőbb része legyen az életünknek.
Az első interjúalanyom Manhertz József (a manhertz.com honlap tulajdonosa), aki – óriási belső mókussal hajtva – valóban tesz azért, hogy az emberek megtalálják önmagukat, céljaikat és jobban ki tudják magukat fejezni a hétköznapokban is.
Hogy miért őt választottam? Hogy ki is ő?
A következő interjúból kiderül:
Hogyan lehetne pár mondatban leírni a munkádat/szenvedélyedet? Mióta csinálod? Hogyan kezdődött el az egész? (mi a sztorid:-))
A történet hivatalosan 1990-ben kezdődött, amikor még középiskolásként üzletkötő lettem egy svájci érdekeltségű cégnél. Annyira tetszett a dolog (lévén az én választásom volt), hogy még saját értékesítői csapatot is építettem és képeztem. Az iskola után elvittek katonának, amely viszont már nagyon nem tetszett. Két hónap asszimilálódás után a laktanyán belül újra termékek értékesítésével kezdtem foglalkozni, és a hatékonyság fokozására erre egy újabb csapatot szerveztem – természetesen illegálisan.
Ezekben a kezdeti időkben jöttem rá arra, hogy jó üzleteket kötni csak akkor tudok, ha fejlesztem önmagamat és a kommunikációs képességemet. Csapatban gondolkodva pedig nagyobb eredményekre akkor számíthattam, ha az üzlettársaimat is képeztem.
Bár a saját személyiségem fejlesztése már gyermekkorom óta erősen foglalkoztatott, mások képzésének szükségessége csak ekkor került a középpontba.
Mi motivál Téged abban, amit csinálsz? Mi okozza az igazi flow-élményt számodra?
A válaszom gyanús lesz, persze csak az álszent próféták szemében. A legnagyobb öröm számomra az, amikor másokon látom, hogy alkalmazzák a tanácsaimat, és javul a helyzetük. E mögött ott húzódik a mély belátás, hogy mások segítése alapvetően az én érdekem. Ezek a tapasztalatok bátorítanak fel a munka folytatására. Ha csak a pénzért csinálnám, már rég befejeztem volna. Mint amiért annyian kihullottak már az oktatói pályáról.
Seth Godin gondolataival fogalmazva Neked van egy törzsed. Hogyan lehetne jellemezni a törzs tagjait, kik ők? Mi tartja őket össze?
Az önfejlesztés utáni vágy egyre nagyobb az emberekben. Közülük kerülnek ki azok, akik valóban hajlandók is időt és energiát áldozni a tanulásra. De ez még kevés a boldogsághoz. Célirányos tudásra van szükség, amelyhez pedig elengedhetetlen a célkitűzés és tervezés ismerete. Ezért helyezek nagy hangsúlyt a célkitűzés oktatására. A törzs tagjai tehát, nem a környezetüknek kiszolgáltatva akarják élni az életüket, hanem pontosan tudják, vagy legalábbis kezdetben tudni akarják az életük irányát.
Tapasztalataid szerint mire van leginkább szüksége az embereknek 2010-ben? (fizikai/lelki oldalról)
Az embereknek elsősorban biztonságra van szükségük, amire alapozhatják az életüket. A biztonság lelki oldalról bizalommal mérhető. Az emberi kapcsolatokat vizsgálva pontosan láthatjuk, hogy mennyire meggyengült a bizalom. A történelmünkből ismerhetjük, hogy az emberek egymás felé érzett bizalmának módszeres lerombolásával a félelem és a kiszolgáltatottság növelhető. Így a legkönnyebb irányítani a tömegeket. A rendszer megváltozott, viszont a bizalom ma is gyenge. Az emberi kapcsolatok bizalma pedig magával rántja az önbizalmat is. Itt csapok én az asztalra, ugyanis az önbizalom erősítésével javítható a kapcsolatok közötti bizalom is, csökkenthető a külső függőség. A megfordíthatóság elve ebben az esetben is működik, és bizony, ahogy tapasztalom nagyon működik.
Véleményed szerint mi az emberek fejlődésének a titka?
A motiváció. Az iskolás éveim jutnak eszembe. Nem voltam jó tanuló. Ez persze csak az iskola szemszögéből volt igaz, ugyanis ami nem érdekelt, azt nem voltam hajlandó megtanulni. Már említettem, hogy célirányos tudásra van szükség. A középiskolában ezért pl. a fizika képletek helyett inkább marketing képleteket tanulmányoztam, mert tudtam, hogy arra nagyobb szükségem lesz egy vállalkozás felépítéséhez.
Az emberek zömének az egyik legnagyobb problémája az, hogy először tanulnak valamit, szereznek egy-két diplomát (gyakran kényszerből), majd megnézik, hogy mit kezdhetnek vele. A csalódás akkor keletkezik, amikor rájönnek, hogy nem élvezik azt, ami „jár” nekik.
Az én meggyőződésem ezzel szemben az, hogy először pontosan meg kell határoznom, hogy mit akarok csinálni, majd ahhoz igazítom a tanulmányaimat! A fordított sorrenddel nem csak elég pénzt keresek, de ami a lényeg, élvezem is a munkát. Ráadásul így leszek a legnagyobb hasznára másoknak. Ez a motiváció.
Mit tudsz tenni egy motiválatlan emberrel, aki eljön a tanfolyamodra?
A kérdés ellentmondásos számomra, ugyanis motiválatlan ember nem jön el a tanfolyamainkra. A lehető legfinomabb szűrőkkel válogatjuk ki a megfelelő embereket. Mivel állandóan teltházasak vagyunk, ezért kritikusan fontos, hogy tényleg csak azok jöjjenek el, akik nagyon akarnak. Nem tudom megváltani az emberiséget, az egy másik hivatás. Számomra bőven elég azokra összpontosítani, akik motiváltak.
Te hogyan fejleszted magad? Mik a Te személyes céljaid?
Ha egy adott téma érdekel, akkor a lehető legtöbb anyagot beszerzem azzal kapcsolatban. Ma már annyira sok az információ, hogy külön képességet kell kifejleszteni a hasznos információ kiszűrésére. A tanulás minden formáját alkalmazom, viszont az elsődleges tanulási csatornám az olvasás. Olykor nagyon közeli kapcsolatba kerülök egy-egy szerzővel, akivel még vitatkozni is szoktam. Imádok tanulni!
A személyes céljaim közül csak egyet említenék. Ebben az évben szeretném egyensúlyba hozni a munkát a kikapcsolódással, mert túlságosan átbillentem a munka oldalára. Mostanában egy Anatole France bölcsesség lebeg a szemem előtt, mely szerint: „Az ember úgy lett megalkotva, hogy az egyik tevékenysége csak úgy pihenheti ki, ha egy másik tevékenységbe fog.”
Vannak példaképeid? Kik ők és miért?
Nagyon sokan vannak. A hagyományostól eltérő módon keresem a példaképeket. Nem személyeket figyelek, hanem viselkedési formákat. Nem is nevezek meg konkrétan senkit, pláne azért nem, mert ők zömében nem ünnepelt sztárok, hanem egyszerű emberek körülöttem. Egy zen bölcsesség alapján járok el: Mikor együtt utazom másokkal, rögtön a mestereim lesznek. Ami jót találok bennük azt követem, a rosszat pedig kijavítom magamban.
Hogyan látod az internet szerepét a munkádban?
Az online programjainkat tekintve az Internet olyan a cégemnek, mint hajónak a víz. Az Internet segítségével jutottunk el rengeteg magyar emberhez világszerte, és biztosíthatunk ingyenes képzéseket azok számára, akik még nem engedhetik meg maguknak a prémium anyagokat. Az egyre nagyobb sávszélességnek köszönhetően, ma már bárki bárhonnan „be tud ülni” egy teltházas tréningünkre, és videón megnézheti a műsort. Ez csodálatos!
Ha 3 év múlva beszélgetünk, akkor mit mondasz majd az eltelt 3 évről?
Három év nagy idő. Legfeljebb egy éves tervet készítek, és erre is buzdítok másokat. Három év távlatára terv helyett inkább egy ideális jövőképet vetítek ki. A jövőből visszanézve azt látom, hogy az önbizalom problémája sokkal égetőbb kérdés lesz, mint ma. Tehát, nagyon sok a teendő ezen a téren. Már várom a következő beszélgetést!
Köszönöm a kimerítő válaszokat.
Zoli
0 Responses
Zseniális vagy, Józsi. Tőled még egy interjúból is sokat lehet tanulni.
Köszönöm az interjút, ahol mit találtam? Érdekes kérdésekre, jó válaszokat.
Én is lelkes követője vagyok Manhertz Józsinak.
Ahogy töltöttem ki az adataimat, jutott eszembe:saját website-om még nincs, de majd lesz és ezt Józsinak köszönhetem.
További jó munkát kívánok a következő 1 évben!
Csak gratulálni tudok..Ez igen..
Kérlek maradj és segíts sok-sok emberen,hiszen ennyire még sohasem volt erre szükség
Óriás vagy a szememben
Köszönöm a szabad gondolataidat
ebből is merítettem
Józsi sok sikert maradj a humoroddal is köztünk, mert ilyen mentalitással még a tanulásunk is szenvedélyé válik..
Köszönöm! A figyelmességre, és a tanulás módjára tanítasz azzal, amit és ahogyan teszel. Tehetségedet értünk is kamatoztatva jó tudni, hogy a lehetőség jelen van a mi számunkra. Tanulni – (látom) tőled is- érdemes.
Kedves Józsi ! Gratulálok a ” munkádhoz”! Sokunknak érdemes elolvasni, meghallgatni az előadásokat. Köszönjük.
Kívánok további sok sikert ! Szeretettel üdvözöllek. Éva
Hiteles vagy számomra, ezért is örülök, hogy irányíthatom hozzád az embereket, akiknek fontos a kommunikáció és az önbizalmuk erősítése. Legjobb csiszoló vagy ezeken a területeken.
Szia Józsi!Zseniális vagy tavaszi nyitó
gondolatok,tőled sokat lehet tanulni
a minap gondoltam arra hogy jó lenne
tőled olvasni valami jót.És meg is érkezett a válasz ez csodálatos!Üdv Mihály
Két praktikát is elmentettem az interjúból. 🙂 Köszönöm!
“Az ember úgy lett megalkotva, hogy az egyik tevékenysége csak úgy pihenheti ki, ha egy másik tevékenységbe fog.”
„Egy zen bölcsesség alapján járok el: Mikor együtt utazom másokkal, rögtön a mestereim lesznek. Ami jót találok bennük azt követem, a rosszat pedig kijavítom magamban.”