
Prezentációs Büntető Törvénykönyv (PBTK)
Pár éve megszületett néhány prezentációs paragrafus, amit ez előadók felháborító – már-már bűnözői – magatartása inspirált. Azóta több fejezet is követte, sőt már ügyészi megfigyelőlap
Pár éve megszületett néhány prezentációs paragrafus, amit ez előadók felháborító – már-már bűnözői – magatartása inspirált. Azóta több fejezet is követte, sőt már ügyészi megfigyelőlap
Majdnem így hangzik a híres társasjáték kezdő mottója. A folytatás azonban megegyezik: „foglalkozása” – Szónok. Szűcs Laci pénteken egy kisebb – 6 tagú csapat (Kiss
Hiszek a szavak erejében és mindig azt keresem hogyan tudom ezt másoknak megmutatni, éreztetni hogy lehet változtatni. Sokan ismerik a „The power of words” (
A szájkarate fekete öves mestere, a metaforák koronázott királya, országos retorika bajnok. Lacival a ToastMasters keretein belül ismerkedtem meg körülbelül három éve. Hogyan lehetne pár mondatban leírni
A következő sorozat célja, hogy a TED, TEDx mozgalmat bemutassa, a hazai vonatkozásokkal egyetemben. Sajnos még mindig kevesen ismerik ezt a fantasztikus lehetőséget, de még
Hogyan is kapcsolódik a rap az irodalom és a retorika egymással? Tegnap egy olyan konferencián (Benned Rejlő Vezető) adtam elő, ahol DENIZ (a magyar rapper)
A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda szavazásán megválasztották az „év szavát”, ez az idén a „nekirugaszkodó vállalkozás” kifejezés lett, amely a start-upnak
Beszélj bátran mások előtt! – Retorika klub Debrecenben írta Kovács Miklós Kiskorodban leszidtak, és már meg sem bírsz szólalni mások előtt? Szóbeli felelet során nem voltak,
Csodálatosan változatos a magyar nyelv. Erre a kis szösszenetre a facebook-on találtam. Egy kis ízelítő a magyar nyelv szépségől. Érdemes megnézni.
drprezi.hu © 2021 – Minden jog fenntartva!
mail: drprezi@drprezi.com